Az szerintem vitathatatlan, hogy a sorozatok a reneszánszukat élik. Olyan 10-20 éve volt létjogosultságuk, de valahogy ellaposodtak mind, véget értek, és az élet ment tovább. Az utóbbi pár évben azonban ráálltak a stúdiók, különösen a Netflix és az HBO csapata arra, hogy nívósabbnál nívósabb, izgalmasabbnál izgalmasabb sorozatokat toljon ki magából. Magam is beálltam a sorba, igaz, nem olyan régen. Általában nincs bátorságom fejest ugrani valamibe, aminek már kint van 5-7 évadja, és 10 x 1 órás részből áll. Ez azért lehengerli az embert. De valahogy pár mégis csak átszivárgott a védőhálómon, köszönhetően annak, hogy úgy rakták össze őket, hogy nem is igazán érzem súlyosnak azt a mennyiséget, ami még előttem áll. Az elábbi bejegyzésemben összegyűjtöttem azokat a sorozatokat, amiket követek, rövid leírásban magyarázom, hogyan ismertem meg őket, miről szólnak, megindoklom, miért szeretem őket, esetleg zenét, vagy gifeket csatolok melléjül. Figyelem, ettől a ponttól random színészek nevei röpködnek. Én szóltam.

The Crown
[A Korona]

Ez a sorozat olyan volt nekem, mint egy születésnapi ajándék. A rádióban hallottam róla [komolyan], még kint Chichester-ben, az első évada pedig egy nappal a 24. születésnapom után debütált. Egy nagy adag ruha vasalása mellé belőttem a Netflix-et, hogy akkor nézzünk bele, kíváncsiságból, és úgy jöttem le az első részről, hogy tátva maradt a szám. A többi már történelem.  
Történet: Ez a sorozat a jelenleg is uralkodó II. Erzsébet angol királynő életútját követi végig, 21 éves korától egészen napjainkig. Hogy hogyan is boldogul a monarchia feje királynőként, feleségként és családanyaként, hogyan tudja megtartani az egyensúlyt a történelem viharában, amikor a miniszterelnökök jönnek-mennek, a világ pedig mindig változik, de a korona sosem. 
Műfaj: Történelmi, politikai, dráma
Amiért szeretem: Először is, Hans Zimmer írta a főcímdalt, és néhány egyéb zenében is kisegített, ami már önmagában sokat elmond róla, általában, amiben ő segédkezik, az nem szokott rossz lenni. Másodszor is, én alapvetően nagyon szeretem a drámákat, engem jobban legkötnek a belső viharok, mint a külsők, ez a stáb pedig fantasztikusan árnyalja az érzelmeket. Lassan kibontakozó sorozat, mert alapvetően nem arról szól, ami odakint történik, hanem ami idebent. Olyan kifinomult a színészek játéka, ami a rendezést dicséri, már majdnem olyan, mint egy mesterien komponált dal, vagy csendélet. Minden részletre figyelnek, történelmi szempontból kifogástalanul pontos, ahol pedig fehér folt van, ott kiszínezik kicsit, de sosem hamisítják meg azt, ami megtörtént. Fantasztikus tehetségeket vonultat fel, akiknek a munkásságát, ha azelőtt nem követtem, azóta biztosan, úgy, mint Claire Foy mint Erzsébet, Matt Smith mint Fülöp herceg, Vanessa Kirby mint Margit hercegnő, John Lithgow mint Churchill, Victoria Hamilton mint az Anyakirályné, és még sorolhatnám. Nagy bánatom, hogy mivel a királynő gyorsabban öregszik a sorozatban, mint a színészek a valóságban, ezért a stáb cserélődni fog fomyalatosan, tudván, hogy egész napjainkig szeretnék vezetni a sorozat történetének vonalát. 
Ajánlom: Annak, aki nem ijed meg attól, hogy elment 60 perc a részt nézve, és nem fröcsköl a vér, annak, aki képes, sőt, szeret sodródni egy történet érzelmi vonalával, aki érdeklődik és szereti az angol kultúra iránt, aki szereti a történelmi filmeket, vagy a fent említett színészek valamelyikét, esetleg mindet, és aki szereti a kifinomult, angol humort.

Angolul érdemes nézni. 

• The Crown-nal foglalkozó oldalam

House of Cards
[Kártyavár]

Ez a sorozat is Chichester-ből jön. Volt kint egy nagy média üzlet, mindenféle DVD-t, CD-t, lemezt, posztert és egyebet lehetett venni, és ott virított kint a kirakatban a House of Cards plakátja, na meg alatta a legújabb évad, és folyton volt ilyen akció, hogy most 5 évad díszdobozban csak ennyi. Én már akkor is hallottam róla, de azon kívül, hogy egy amerikai politikai dráma Kevin Spacey-vel, nem tudtam róla sokat. De ennyi épp elég volt, hogy belenézzek, és vele ragadjak. Nagy bánatom, hogy a tavalyi pedofil-botrány miatt a Netflix felfüggesztette a 6. évad forgatását, de én hiszek benne, hogy valamilyen formában visszatér még. 
Történet: Francis Underwood, amerikai politikus lecsúszik az áhított pozícióról, de senki sem tudja, hogy valójában a színfalak mögött sokkal grandiózusabb álmokat dédelget, mint a Képviselőház. Az Ovális Irodáért folytatott harc azonban gyakran áldozatokat követel. Feleségével, Claire-rel a háta mögött, hazugságokkal, véráldozatokkal és politikai bravúrokkal kövezett úton megmásszák a ranglétrát, hogy ők lehessenek az amerikai tápláléklánc tetején - mint az Amerikai Egyesült Államok elnöke, és Firstlady-je.
Műfaj: Politikai dráma, thriller
Amiért szeretem: Gyerekek, én ilyen narratívával még se filmben, se sorozatban nem találkoztam. Van olyan, hogy a történet egyik szereplője mesél, vagy visszaemlékezés az egész, vagy levelekből derülnek ki a történések, de nem ebben a sorozatban. Ebben a sorozatban Francis Underwood kiszól a történet keretéből, belenéz egyenesen a kamera piros kis lámpájába, ami minden filmben tabu, és mond valami okosságot. Fentebb láthattok két ilyen gifet. És amikor már azt hitted, megszoktad, sőt, hiányzik, hogy Frank nem beszél hozzád, egyszercsak megáll Claire a kamera előtt, és ő is megszólít. És így ülsz, hogy what? Arról nem beszélve, hogy természetesen a történet nem csak politikai bravúrokból és unalmas, szürke rizsából áll, azért beleírtak a forgatókönyvbe egy-két közérthető, de annál meglepőbb és fájóbb halált. No spoiler. Eleinte úgy voltam vele, hogy minek ezek a halálok bele, mikor enélkül is zseniális az egész, és a színészi gárda elviszi a hátán az egészet, aztán rájöttem. A sorozat egy törtető ragadozóról szól, és bármennyire tudod, hogy egy gazember, mégis drukkolsz Frank Underwood-nak, mert ott tart a kíváncsiság a képernyő előtt, tudni akarod, milyen messzire juthat el egy hazug, véreskezű, hataloméhes politikus, aki jól politizál. Kevin Spacey hatalmas karaktert hoz ezúttal, és ha folytatódik is a sorozat, nélküle már nem lesz ugyanolyan.  
Ajánlom: Azoknak, akik egy kicsit belecsippentenének a politikába, de nem akarnak rögtön a mélyvízben úszni egyet, akik szeretik a komolyabb, mélyebb mondanivalójú történeteket, akik nem ijednek meg a felnőttes témáktól, mint a szex vagy a drog, akik szeretik Kevin Spacey-t és Robin Wright-ot.

Angolul érdemes nézni, ugyanakkor feliratot érdemes tenni rá azok számára, akik nem ismeretesek a szakzsargonban. 

• Végezetül pedig íme kedvenc trailerem:

A fenti két kedvencemen kívül természetesen még számos sorozatot szeretek [Game of Thrones, Vikings, Tudors, The Last Kingdom, stb.], és számos sorozatba szeretnék még belekezdeni [Better Things, Black Sails, Downton Abbey, Narcos, stb.], ezekről egy bőséges és kielégítő listát balra találtok. Ki akartam fejteni mindet, de rájöttem, hogy nem alkotok úgy véleményt egy sorozatról, hogy még csak 2-3 részt láttam belőle, szóval be kell érnetek két teljes művel :D 
Mára ennyi volna. A következő bejegyzésem valószínűleg a verses bokréta lesz, már alig várom! 

A leghamarabbi viszontlátásig milliószor ölel barátnőd: 

Elena után szabadon úgy döntöttem, hogy felhasználom az ötletét, és az újév köszöntésével együtt visszatekintek kicsit arra is, hogy mi minden történt, mert az legalább annyira formál bennünket, mint amennyire mi formáljuk azt, ami előttünk van. Lássuk csak, hol is kezdjem... 

Januárban eltemettem a nagypapámat, aki még az azt megelőző decemberben hunyt el. Aztán visszamentem Chichester-be, de valahogy a nagypapám halála, a temetés után már nem igazán éreztem jól magam odakint. Otthon szerettem volna lenni, támogatni a családomat. Nem szokásom kiszállni, ezért semmiképp nem tudtam volna a hoszt-család [az előző, nem a mostani] elé állni azzal, hogy hazahúz a szívem, de arra sem emlékszem, hogy imádkoztam volna, hogy valami történjen. Egyszerűen csak beletörődtem, és így teltek a napjaim. Aztán hoszt-anyukám elmondta, hogy novemberben teherbe esett. Ami nyilván az első hónapokban nem jelentett semmit, nem is látszott rajta, de azért januárra már mindenkinek nyilvánvalóvá vált. Ez több dolgot jelentett. Először is, otthon lesz szülési szabadságon, ez pedig vonzza magával azt, hogy nem lesz többé szükségük au pair-re. Persze, rossz volt belegondolni, hogy el kell válnom a két gyerektől, különösen a kicsivel, akivel a legtöbb időmet töltöttem 11 hónap alatt, de valahol megkönnyebbülés is volt. Untam a konfliktusokat, a napi robotot, a kevés szabadidőt, és a vágy, hogy otthon kinyújtóztassam kicsit a tagjaim, hajtott.

A februárt még kihúztam, és végül március végén visszatértem Magyarországra.  Az áprilist "kivettem" vakációzni, ami azt jelentette, hogy pihentem, gépeztem, aludtam sokat, eljárogattam ezzel-azzal, és gondtalanul éltem az életem. Május elején anya szembesített a nagy kihívással: valamit dolgozni kell. Amíg munkát keresek, vagy esetleg dolgozok, és otthon lakok, természetesen segít, de az elfogadhatatlan, hogy csak lógatom a lábam [pedig nem tudja, milyen jó! ő is kipróbálhatná egyszer!]. Szóval döntést kellett hoznom: mit dolgozzak, és hol. Annyira nem volt fogalmam róla, hogy mi az, amit csinálnék, hogy csak úgy elkezdtem keresgélni, ami nem is igazi, gőzhajtásos kutatómunka. Feltöltöttem az önéletrajzomat ide-oda-amoda, nyelvtudásokkal és kommunikéciós készségekkel, kurzusokkal és diplomákka, és a legtöbb munkakereső oldal azt javasolta nekem, hogy legyek recepciós. Mondom, miért ne. Kommunikál az ember, embertársain segít, Budapestet ismerem, miért ne. Bármit meg lehet tanulni. Beadtam egy pár helyre az önéletrajzomat, és bár annak ellenére, hogy kihangsúlyoztam, mindenképp szóljanak, akkor is, ha nemmel döntenek, végül csak pár szálloda jelzett vissza. Állásinterjúkra járogattam, mindegyiktől halálfélelmem volt. Persze, az interjú után el tudtam dönteni, melyik telefonhívásnak örülnék igazán - és lássatok csodát, úgy lett.

Májusban elkezdtem dolgozni az EXE hotellánc egyik budapesti hoteljában. Sok nagyszerű embert ismertem meg, túlnyomó többségükkel még ma is tartom a kapcsolatot, annyira megszerettük egymást. Először persze kutyanehéz volt beállni a pultba és magamra szedni azt a tudást, amivel mások kijönnek a főiskoláról, de gondoltam, minden kezdet nehéz. Tanultam és dolgoztam végig júniusban és júliusban, sok nehéz és elképzelhetetlen szituációban találtam magam, mindennapos volt a komplikáció és a rohanás, de a csapat elviselhetővé tette számomra. Úgy szaladtak el a napok, hogy az igazán lényeges dolgokra figyelni sem vlt időm. Csak mindig időben kelni, megebédelni, időben elindulni, dolgozni, rohanni haza, aludni, aztén mindezt előről. Aztán augusztusban beütött a krach. Igazából be akartam másolni, hogy mi is történt pontosan, mert egyszer már megírtam, de rájöttem, hogy elengedem. Kirúgtak, igazságtalanul, ez volna a lényeg. Átverve éreztem magam, becsapva, mikor tudtam, hogy kihoztam magamból a maximumot. Valamikor ekkor váltam el a legjobb barátnőmtől is, ami szintén eléggé megviselt, talán még jobban is, mint a kirúgásom. 

Szeptemberben valami megsürgette a felmondási idő felgyorsítását. Egy jóval kisebb hotel jóval kevesebb szobával, jóval kisebb személyzettel sürgősen recepcióst keresett. Megint elkezdtem interjúkra járni, próbanapokat csinálni, kezdődött az egész előről. A próbanapon ülve, százmillió dologgal a fejemben arra gondoltam, "biztos akarom én ezt?". Tulajdonképpen a másik helyen is csak a csapat tartott ott, különben behetett az egész a kukába. Sajnos mivel gyorsan kellett volna dönteni, konkrétan ott helyben, én pedig fáradt voltam és nyűgös, a lelkem megviselt és törött, a nem mellett döntöttem. Csalódtam. Emberekben, rendszerekben, vezetésben és kormányban. Úgy éreztem, abban a pillanatban nem köt semmi többé Magyarországhoz [a családomat leszámítva, akikról viszont tudva levő, hogy mindig is amellett kampányoltak, hogy külföldön találjam meg a boldogságot]. Elkezdtem hát ismét e-maileket váltani, oldalakra regisztrálni, idegenekkel levelezni, skype videóhívásokat intézni. Legalább 30 családdal vettem fel a kapcsolatot, míg megtaláltam a mostanit, és állítom, velük aztán igazán megfogtam az Isten lábát. Néhány hívás, folyamatos levelezés és videó után én őmellettük döntöttem, ők pedig énmellettem. Sürgősen vettem egy repjegyet, aztán októberben már ott is voltam. Itt minden megvan, ami a másik családból hiányzott. Rengeteg szabadidő, tárt karok, meleg, családi légkör, és cicák! Az első hónap nyilván csetlés-botlással telt, míg én is megtaláltam a helyem, a hangom a családban, és megismertem, hogy mit hol tartanak, ebben pedig végletekbe menően sokat segített a két szülő.

Novemberben már úgy éreztem, a család része vagyok, fényfesztiválra vittem kicsilányt, megünnepelték a szülinapom [még ajándékokat is kaptam!]. Persze ekkor már láthatáron belül volt a december, és pontosan tudtam, hogy hamarosan hazautazok a családhoz. Ehhez mindig nagyon ragaszkodtak, hogy én karácsonykor legyek otthon :D A többi már történelem, mert a blog is él azóta :D Január 5-én pedig visszamegyek, és egyelőre úgy néz ki, haza sem jövök nyárig. De erről később. 

Volt nekem korábban egy újrakezdős listám, aminek semmi köze alapvetően az újévhez, de elég sok fogadalmat és célt szedtem össze, ezt szeretném most ismét feleleveníteni. De előbb szót ejtenék az erőltetés fontosságáról. Arról, hogy nekem mennyit segített. Az embernek alapvetően valami negatív jut eszébe, ha azt a szót hallja, "erőltetni". Mi mindent lehet erőltetni? Kapcsolatokat, munkát, kedvet, hobbit, érdeklődést, gyakorlatilag bármit. Persze, lehet terhes a másik félnek, ha egy kapcsolatban ráerőlteted magad; kivéve ha megszűnne köztetek a kapcsolat, ha te vagy ő nem erőltetné azt a magatok szelíd módján. Persze, lehet terhes szabad óráidban mindig ugyanazzal foglalkozni; kivéve, ha meglátod, milyen pregreszív és építő is az, amit kiadsz a kezed alól. Persze, lehet gyötrő a munkád; kivéve, ha megtanulod élvezni, és meglátod benne a jót és a hasznosat. Az én kapcsolataimnak, munkamorálomnak, hobbijaim feltámasztásának jót tett, hogy erőltettem őket. Erőltetem a sorozataimat, a szerkesztéseimet, mert a haladás, amit velük elérek, elégedettséggel tölt el; erőltetem a kapcsolattartást azokkal, akik otthon maradtak, mert amikor újra találkozunk, megszorongatnak a hidegben, és a fülembe súgják: "újra látni akarlak"; és erőltetem, hogy mosoly legyen az arcomon reggel 7-kor is, mert mosolyt kapok cserébe egy gyerektől, aki épp nem tehet róla, hogy aznap rosszul aludtam, vagy rosszabb a kedvem a szokásosnál. Most, hogy így előre megindokoltam mindent, jöjjön maga a fogadalom-áradat:

• szeretném publikálni az oly rég tervben lévő első fejezetét a webregényemnek
• szeretném tökéletesre polírozni a többi weboldalamat
• szeretnék megnézni olyan sorozatokat és animéket, amik hozzátesznek az értékeimhez
• szeretnék jobb lenni, megtanulni, mikor mennyit fedhetek fel magamból
• szeretnék rengeteget olvasni
• szeretném továbbfejleszteni parlagon heverő japántudásomat
• szeretnék több japán dalt és mangát fordítani 
• szeretnék még többet rajzolni, esetlég képregényt
• szeretnék felfedezni és kiismerni minél több új várost és azok környékét
• szeretnék még többet kávézni
• szeretnék sminkelni és vásárolni
• szeretnék moziba járni
• szeretnék 4 órában valami másodállást keresni
• szeretnék társaságba járni
• szeretnék még többet színházba menni
• szeretnék kirándulni, sportolni, táncolni
• szeretnék még 8 kilót fogyni, és azt megtartani
• szeretnék utazni és hegyet mászni
• szeretném felvenni a fonalat ott, ahol abbahagytuk olyan barátokkal, ismerősökkel, akik kint vannak
• szeretnék finomakat enni
• szeretnék még több új embert megismerni
• szeretnék tanulni és okosodni
• szeretnék összetalálkozni egy jóképű, korombeli angol úriemberrel, és szeretnék flörtölni vele, és szeretnék férjhez menni, és gyereket szülni neki

Vagy valami ilyesmi :D Ez így elsőre rengetegnek hat, de szép lassan tágítom annak a körülöttem húzódó körnek a rádiuszát, és apró léptekben haladok előre. Nem kell sietni. 2018 megvár. De még 2019 is. Végezetül pedig megosztanám veletek, amit az anyukámtól kaptam újév alkalmából. Jellemezze a Ti 2018-atokat is a béke, a szeretet, a nevetés, és a megértés. 

Székely Újévi köszöntő

"Adjon Isten minden szépet,
Irigyeknek békességet,
Adjon Isten minden jót,
Hazug szájba igaz szót.
Hontalannak menedéket,
Éhezőknek eleséget,
Tollat író kezébe,
Pulyát asszony ölébe.
Legényeknek feleséget,
Szegényeknek nyereséget,
Áfonyát a havasra,
Pisztrángot a patakba.
Istenhitet a pogánynak,
Hű szeretőt a leánynak,
Szép időben jó vetést,
Szomorúknak feledést.
Sarkvidékre hideg telet,
Az árváknak jó kenyeret,
Fegyvereknek nyugalmat,
Szelíd szónak hatalmat.
Betegeknek egészséget,
Fuldoklóknak reménységet,
Vitorlának jó szelet,
Napfényből is öleget.
Jó lövést az ordasokra,
Nyíló ajtót vaskapukra,
Vándoroknak fogadót -
Isten adjon minden jót!"

Sikerekben gazdag újévet kíván, és persze - mint mindig - milliószor ölel vén barátnéd:

 

Év vége van, tudjátok, ez mit jelent. Bizony. Közeleg az Oscar célegyenes, egyre több olyan film jön ki, melynek nem titkolt szándéka elnyerni, vagy a díj közelébe férkőzni. Az elmúlt napokban kétszer is voltam moziban, és két csodálatos filmet is sikerült a szívembe zárnom. Filmekről egyébként nem szeretek kritikát mondani, mert akik a vászonra kerülnek, legyenek azon színészek, zenék, rendezés, az már több rostán is átment, és azokra valami felsőbb, hozzáértőbb bizottság kimondta az áment, szóval azokban a filmekben általában nem sok kritizálni való van. Van, természetesen nem tökéletesek, de épp ettől vélemény a vélemény, és nem kritika. Innen rá is kanyarodnék a mai témánkra, ugyais valahogy mindkét filmnek köze van a másság elfogadásához. Az egyik film, amit láttunk, a Wonder, magyar fordításban Az igazi csoda címet kapta. A film igaz történéseken alapul, ettől még eget rengetőbb. Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy csak azért, mert az arcod nem tökéletes, de legalább is eltér a normális standardtól, milyen nehéz is beilleszkedni a közösségbe, különösen egy 10 éves kisfiúnak. A gyerekek ebben a korban különösen kegyetlenek tudnak lenni. Aztán a főszereplő persze bebizonyítja mindenkinek, hogy ő okos és jó ember, és ne a borító alapján ítéld meg a könyvet, meg a többi. Elsősorban erről szól. Meg az én szívemnek még sok húrját megpendítette ez a film. Ha bántottak már az iskolában valami miatt, amiről nem tehetsz; ha volt már öreg háziállatod, akit elvittél állatorvoshoz, de nélküle jöttél haza; ha volt már szerető nagymamád vagy nagypapád, aki már nincs veled; ha szakadt már meg egyszerre teljesen érthető és érthetetlen okoból hosszú barátságod, és még sorolhatnám. Tetszett, hogy teljesen banális kis tanulsága van a történetnek, mégsem tolta az arcomba, hogy tessék, látod?! Nekem értékeim vannak! Ez a film sok szempontból érték anélkül is, hogy lobogtatná az orrod előtt. Kutya egy meló azért egy ekkora főszerep egy ilyen kicsi fiúnak! Arról nem is beszélve, hogy a maszkmester csodát művelt a film alatt. Akinek van kedve, keressen rá kíváncsiságból a főszereplőre, bájos, sőt, jóvágású fiatalember az úr! 

A másik film, amiről szót szeretnék még ejteni, az a Greatest Showman. Aki szereti a musical-eket, a grandiőz látványvilágot, és Hugh Jackman-t [aki egyébként számomra isteni sármos, fantasztikusan énekel és zseniálisan táncol], annak kötelező. A történet egy álmodozó férfiról szól, aki mindennél jobban vágyik a sikerre, az emberek elismerésére, ezért kitalálja, hogy cirkuszába összegyűjti a legkülönfélébb szerzeteket, albínókat, szakállas nőt, óriást, 300 kilós embert, törpenövésű fiatalt, és egyebeket, hogy polgárpukkasztás közben családdá kovácsolja ezeket a társadalomból, sőt, gyakran a saját családjaikból is kirekesztett figurákat. A film elsősorban nem rájuk koncentrál, de szerves részei annak, míg a gyűlöletük és a megalázásuk is. Olyan sebeket hordanak, amitől csak szebben virágoznak, amikor végre felvállalják a különcségüket, és tényleg elhiszik - ettől vagyok én én. Egyébként a stáb olyan személyeket is felsorakoztat még, mint Zac Efron, Zendaya, és Paul Sparks. Nem tökéletes. Egyáltalán nem. Például nem értek egyet azzal, hogy Barnum hagyta leáldozni Lind csillagát, és valahol azt is nehezen fogadtam el, hogy utána csak úgy kiszáll, mikor ő is pontosan tudja, hogy ez szíve minden vágya, ugyanakkor tisztelem, hogy előre vette a családját és a gyermekeit. 
Szóval, erre utaltam, amikor feljebb azt írtam, hogy mindkét film valahogy szól a megbélyegző, megalázó bántalmazásról. És hogy miért lett most ez a téma hirtelen olyan fontos? Eddig is szívügyem volt ugyan, de most újra bejött az ajtómon. 13 éves öcsikémet vegzálják az iskolájában, már hónapok óta, ő pedig soha egy szót sem szólt róla. A szüleim nem értik, miért nem. Nem értik, hogy ez valami, ami a mi harcunk. A mi szégyenünk. Hogy is volnánk képesek azok elé állni, akik a legjobban szeretnek bennünket, és összetörni a szívük azzal, hogy az, amiért te pont szeretsz, azt mindenki más gyűlöli? Az áldozat ezekben a sötét és nehéz napokban, hetekben hajlamos elfelejteni, hogy ettől még van, aki szereti. Őszintén remélem, hogy egyik olvasóm sem ment keresztül iskolai, munkahelyi, vagy egyébb bántalmazáson, de csak azért, mert viselünk valamit, amiről nem tehetünk, az még a részünk, és akkor leszünk igazán boldogok, ha megtanuljuk mindezt elfogadni. Öleld magadhoz azt, ami egyedivé tesz, amitől te Te vagy, a többiek meg puffogjanak, morogjanak, Te semmiképp ne add fel azt, ami egyedivé tesz, mert egy nap jön valaki, aki épp azt fogja megszeretni benned, és hiányolni, ha nem lesz ott. A szépség nem attól szépség, hogy patika tökéletes a súlyod, vagy elfogadható színű a hajad, hogy viselsz-e szemüveget, vagy sebhelyes az arcod. A szépség abból fakad, hogy jó ember vagy, tisztán szeretsz, segítséget nyújtasz, amikor a legnagyobb szükség van rá, és mégsem kérsz semmit cserébe. 

Ezt a dalt pedig küldöm mindenkinek. Annak, akit bántanak, és nem tudja, honnan merítsen erőt. Annak, aki másokat bánt, és esetleg venné a merészséget, hogy bepillantson az érme másik oldala mögé is. Eredetileg szerintem mindenki tudja, egy Ke$ha szám, de a The Greatest Showman stábja a saját szárnyai alá vette. Szinte sajnálom, hogy amikor én tinédzser voltam, és megéltem a saját "én a világ ellen" napjaimat, ez a szám még nem létezett. Utólag hallgatva, visszaemlékezve bizonyos dolgokra is könnyek szöknek a szemembe. Mindenképp hallgassátok meg.  

A következő találkozásunkig pedig, mint mindig, ölel öreg barátnéd:

Már rég érlelődik bennem a gondolat, hogy megosztom veletek azokat az új szavakat, amiket odakint tanulgatok. Elég rég tanulok angolul, de hát jó pap holtáig tanul, vannak bizony szavak, amiket az ember nem feltétlenül ismer, vagy ha ismeri is, nem [jól] használja. Ezekből a szavakból jött most nekem össze egy 10 elemes lista, amit most meg is osztanék veletek, egy kis magyarázattal egybekötve. Ugorjunk is neki:

• posh: sznob, fennhéjázó, valaki, aki fennhordja az orrát, lenéző a másikkal szemben. 
• fit: roham, szegény cicus epilepsziás rohamának kapcsán tanultam ezt a szót. 
• slush: latyak, a hó elvizesedett állaga
• pugwash: szegény cicust így hívták, és bárhogy kerestem a neten, nem találtam, mit jelent, míg végül az urban dictionary meg nem mondta. a pugwash egy tengerész kifejezés arra, amikor valakit le*** :D hogy miért ez volt a cicus neve, azt ne kérdezzétek... xD
• vet: az állatorvosi rendelő. sok szóhoz hozzásegített szerencsétlen Pugwash...
• to cope: hasonló a to bear-hez, viselni, kitartani. 
• to be upset: felmérgesedni, felidegesedni, kiborulni. kicsilány szokta mondani, amikor összeveszünk, hogy én őt kiborítottam xD 
• landing: járófolyosó az emeleten a szobák közt
• eerie: kísérteties, misztikus
• cosurgery [?]: ezt a szót az istennek nem találom, hogy kell leírni. ez a mosókonyha volna, vagy hát tornác, veranda, teaszoba, valami ilyesmi. van a házban egy riasztó, ami szól, ha az elülső, illetve a hátsó ajtó nyitva van, és olyankor ezt a szót hallom. majd megkérdezem a ház lakóit, hogy kell pontosan leírni ezt a szót :D

Ezzel a rövid nyelvleckével készültem mára. Az volna a terv, hogy ha még szembetalálkozok ilyen szavakkal, amiket nem ismerek, vagy nem használtam eddig, és most szerves része lettek a szókincsemnek, azt újból megosztom, szóval valószínűleg várható még a közeljövőben ehhez hasonlatos bejegyzés. De most... 

A legközelebbi találkozásunkig százszor ölel barátnőd:

Idén több fronton is megajándékoztak. Jó, én is készültem mindenkinek, de mégis váratlanul ért, ellenben melengette a lelkem, amikor a tring-i családom megajándékozott, mielőtt hazarepültem. Szégyellem is magam, mert tisztán emlékszem, hogy 3 dolgot kaptam, mégis csak 2 jut eszembe. Az egyik tudom, hogy egy mikróban felmelegíthető párna, ami melegít, amíg ki nem hűl, a másik pedig egy rókás kerámia alátét kulcsoknak, pohárnak, aprópénznek, stb. A harmadik dolog iránt hiába töröm a fejem, nem ugrik be. Mindenesetre készülök a viszonzásra. Aztán hazajöttem ugye 18-án, és nekünk a karácsony körül mindig van pár szokásunk. Többek közt az, különösen mióta öcsém leleplezte a karácsonyfa díszítés legendáját, hogy 24-én reggel/délelőtt együtt díszítjük a fát. A másik ehhez szorosan kapcsolódó szokás a fa díszeiben van, illetve pontosabban kettő. Az egyik, hogy akárhol járunk a világban, mindig hozunk onnan egy karácsonyfadíszt, így létezik az, hogy van már Tokióból, Londonból, Bécsből, Rhodoszról, Chichesterből, Velencéből, Barcelonából, stb. A másik pedig, hogy minden évben valaki megmondja, hogy milyen színű karácsonyfát szeretne látni. Anya általában a tradícionális színek híve, mondván, "a karácsonyfa piros", öcsikém szereti az extrém színeket, színes égőket, zöld, kék, narancs és sárga díszeket, jómagam pedig a mattos, rozsdás, rezes színek szerelmese vagyok. Találjátok ki, idén ki következett a sorban. Bizony, én. A fát fentebb láthatjátok :D El is készültünk viszonylag hamar, és bár minden 3 évben kételkednek benne[m], mindig bebizpnyítom, hogy tud gyönyörű és otthonos lenni pár matt, fakó szín. Ami még minden évben az én tisztem, az a nappali polcának karácsonyivá varázsolása. Ez nem szokott gondot jelenteni, mert általában lenyesünk pár ágat a fenyő aljából, és elkészítem a szokásos díszt. Igen ám, de idén műfenyőnk van, és valószínűleg lesz is innentől mindig. Szóval venni kellett fenyőágat :D De innen már hamar összebarkácsoltam ezt a fenyőágakból, izzósorból, néhány gömbből, karácsonyi szalagból, és egy "Boldog karácsonyt" feliratú fa plakettből az idei hangulatkeltőt. Ezek után megterítettünk az ünnepi vacsorához, és rendet vágtunk a nappaliban, hogy 5-re vártuk haza öcsikémet, 6-ra pedig 2 unokabátyám a nagynénémmel. Gyorsan átöltöztem ünnepibe, aztán indulhatott is a buli. Meglep, milyen jól bírtam, mikor előző nap hajnali 4-ig írtam a kritikámat úgy, hogy 9-kor már talpon voltam xD Amíg a "felnőttek" rendezkedtek az ajándékok lehordásával, elrendezésével, szétosztásával és csoportosításával, mi ittunk egy kávét, majd csillagszóróztunk, és amíg leégett, elénekeltük a Mennyből az angyalt, és a Pásztorok, pásztorokot. Azért kettőt, mert túl hosszú volt a csillagszóró 1 dalra xD Ezután mindenki nekiesett az ajándékoknak, természetesen, amikor pedig már minden papírt széttéptünk, és mindenki kibontotta, ami járt neki, a napot az ünnepi vacsora zárta. A menü dobozos hús és töltött káposzta volt, desszertnek gesztenyerolád, mézes, bejgli [paleo is meg nem is], isler és kókuszgolyó volt a választék. Volt egy kis pánik, ugyanis fogalmunk nincs, hol lehetett a doboz, amiben a dobozos húst szokta a nagyi készíteni, szóval doboz helyett tepsiben készült idén a menü :D A gesztenyeroládnak pedig csokoládé töltelék járt volna, de valahogyan ugyanazt a rumos, vajas tölteléket kapta, amit a kekszrolád szokott :D De mindent összevetve sikeres vacsora volt. Iszogattunk szolidan, na meg nagyot társasoztunk, mielőtt unokatestvéremék leléptek volna 11 fele. Le is fényképeztem a kapott ajándékok legjavát, amit most gyorsan el is darálok nektek, fentről lefelé haladva. Egy utalvány arcmasszázsra 29-én a kozmetikusomnál, egy 16GB-os bővítmény okostelefonhoz, egy rókás pizsama öcsikémtől, egy Coco Chanel parfüm, egy nagyon dilis, különböző zöldekből álló öv, egy új pénztárca, rajta egy rókás kitűző [<3], egy raklap szemöldök csipesz, egy zöld felső, 3 pár új fülbevaló, és egy charm a Pandora karkötőmre a nagyitól, ami egy nagymamát ábrázol. Mindez egy kézipoggyász méretű bőröndben van benne, ami nagyon hasznos, ugyanis amivel repkedek, már egy kicsit beteg. Ami nem szerepel a fényképen, az egy karácsonyi pulcsi, egy csomag kávé, 1-2 pár új harisnya, egy elefánt medálos nyaklánc és egy karkötő. Már most látom, hogy egy kicsit harcolni fogok azzal, hogy mindent belegyömöszöljek a kézipoggyászomba :D A 25-26 elvileg kötelező programok nélkül fog telni, lehet, hogy még egy-két apróságot kapok majd ettől-attól. A következő programom nem is tudom, micsoda pontosan. Valószínűleg a szilveszter a családdal, ugyanis senki nem akar velem szilveszterezni :D Gyűlnek a szavak a bejegyzésemhez, de még mindig úgy érzem, hiányzik pár, ami később zavaró lehet, szóval várok még vele, hátha eszembe jut :D És egyelőre kifogytam a bejegyzésekből. Nem is baj. Az elmúlt 5 napban 8 bejegyzést tettem le az asztalra. Ideje nekem is szusszannom kicsit :D

A következő találkozásunkig melegen ölel barátnőd: