Elena után szabadon úgy döntöttem, hogy felhasználom az ötletét, és az újév köszöntésével együtt visszatekintek kicsit arra is, hogy mi minden történt, mert az legalább annyira formál bennünket, mint amennyire mi formáljuk azt, ami előttünk van. Lássuk csak, hol is kezdjem... 

Januárban eltemettem a nagypapámat, aki még az azt megelőző decemberben hunyt el. Aztán visszamentem Chichester-be, de valahogy a nagypapám halála, a temetés után már nem igazán éreztem jól magam odakint. Otthon szerettem volna lenni, támogatni a családomat. Nem szokásom kiszállni, ezért semmiképp nem tudtam volna a hoszt-család [az előző, nem a mostani] elé állni azzal, hogy hazahúz a szívem, de arra sem emlékszem, hogy imádkoztam volna, hogy valami történjen. Egyszerűen csak beletörődtem, és így teltek a napjaim. Aztán hoszt-anyukám elmondta, hogy novemberben teherbe esett. Ami nyilván az első hónapokban nem jelentett semmit, nem is látszott rajta, de azért januárra már mindenkinek nyilvánvalóvá vált. Ez több dolgot jelentett. Először is, otthon lesz szülési szabadságon, ez pedig vonzza magával azt, hogy nem lesz többé szükségük au pair-re. Persze, rossz volt belegondolni, hogy el kell válnom a két gyerektől, különösen a kicsivel, akivel a legtöbb időmet töltöttem 11 hónap alatt, de valahol megkönnyebbülés is volt. Untam a konfliktusokat, a napi robotot, a kevés szabadidőt, és a vágy, hogy otthon kinyújtóztassam kicsit a tagjaim, hajtott.

A februárt még kihúztam, és végül március végén visszatértem Magyarországra.  Az áprilist "kivettem" vakációzni, ami azt jelentette, hogy pihentem, gépeztem, aludtam sokat, eljárogattam ezzel-azzal, és gondtalanul éltem az életem. Május elején anya szembesített a nagy kihívással: valamit dolgozni kell. Amíg munkát keresek, vagy esetleg dolgozok, és otthon lakok, természetesen segít, de az elfogadhatatlan, hogy csak lógatom a lábam [pedig nem tudja, milyen jó! ő is kipróbálhatná egyszer!]. Szóval döntést kellett hoznom: mit dolgozzak, és hol. Annyira nem volt fogalmam róla, hogy mi az, amit csinálnék, hogy csak úgy elkezdtem keresgélni, ami nem is igazi, gőzhajtásos kutatómunka. Feltöltöttem az önéletrajzomat ide-oda-amoda, nyelvtudásokkal és kommunikéciós készségekkel, kurzusokkal és diplomákka, és a legtöbb munkakereső oldal azt javasolta nekem, hogy legyek recepciós. Mondom, miért ne. Kommunikál az ember, embertársain segít, Budapestet ismerem, miért ne. Bármit meg lehet tanulni. Beadtam egy pár helyre az önéletrajzomat, és bár annak ellenére, hogy kihangsúlyoztam, mindenképp szóljanak, akkor is, ha nemmel döntenek, végül csak pár szálloda jelzett vissza. Állásinterjúkra járogattam, mindegyiktől halálfélelmem volt. Persze, az interjú után el tudtam dönteni, melyik telefonhívásnak örülnék igazán - és lássatok csodát, úgy lett.

Májusban elkezdtem dolgozni az EXE hotellánc egyik budapesti hoteljában. Sok nagyszerű embert ismertem meg, túlnyomó többségükkel még ma is tartom a kapcsolatot, annyira megszerettük egymást. Először persze kutyanehéz volt beállni a pultba és magamra szedni azt a tudást, amivel mások kijönnek a főiskoláról, de gondoltam, minden kezdet nehéz. Tanultam és dolgoztam végig júniusban és júliusban, sok nehéz és elképzelhetetlen szituációban találtam magam, mindennapos volt a komplikáció és a rohanás, de a csapat elviselhetővé tette számomra. Úgy szaladtak el a napok, hogy az igazán lényeges dolgokra figyelni sem vlt időm. Csak mindig időben kelni, megebédelni, időben elindulni, dolgozni, rohanni haza, aludni, aztén mindezt előről. Aztán augusztusban beütött a krach. Igazából be akartam másolni, hogy mi is történt pontosan, mert egyszer már megírtam, de rájöttem, hogy elengedem. Kirúgtak, igazságtalanul, ez volna a lényeg. Átverve éreztem magam, becsapva, mikor tudtam, hogy kihoztam magamból a maximumot. Valamikor ekkor váltam el a legjobb barátnőmtől is, ami szintén eléggé megviselt, talán még jobban is, mint a kirúgásom. 

Szeptemberben valami megsürgette a felmondási idő felgyorsítását. Egy jóval kisebb hotel jóval kevesebb szobával, jóval kisebb személyzettel sürgősen recepcióst keresett. Megint elkezdtem interjúkra járni, próbanapokat csinálni, kezdődött az egész előről. A próbanapon ülve, százmillió dologgal a fejemben arra gondoltam, "biztos akarom én ezt?". Tulajdonképpen a másik helyen is csak a csapat tartott ott, különben behetett az egész a kukába. Sajnos mivel gyorsan kellett volna dönteni, konkrétan ott helyben, én pedig fáradt voltam és nyűgös, a lelkem megviselt és törött, a nem mellett döntöttem. Csalódtam. Emberekben, rendszerekben, vezetésben és kormányban. Úgy éreztem, abban a pillanatban nem köt semmi többé Magyarországhoz [a családomat leszámítva, akikról viszont tudva levő, hogy mindig is amellett kampányoltak, hogy külföldön találjam meg a boldogságot]. Elkezdtem hát ismét e-maileket váltani, oldalakra regisztrálni, idegenekkel levelezni, skype videóhívásokat intézni. Legalább 30 családdal vettem fel a kapcsolatot, míg megtaláltam a mostanit, és állítom, velük aztán igazán megfogtam az Isten lábát. Néhány hívás, folyamatos levelezés és videó után én őmellettük döntöttem, ők pedig énmellettem. Sürgősen vettem egy repjegyet, aztán októberben már ott is voltam. Itt minden megvan, ami a másik családból hiányzott. Rengeteg szabadidő, tárt karok, meleg, családi légkör, és cicák! Az első hónap nyilván csetlés-botlással telt, míg én is megtaláltam a helyem, a hangom a családban, és megismertem, hogy mit hol tartanak, ebben pedig végletekbe menően sokat segített a két szülő.

Novemberben már úgy éreztem, a család része vagyok, fényfesztiválra vittem kicsilányt, megünnepelték a szülinapom [még ajándékokat is kaptam!]. Persze ekkor már láthatáron belül volt a december, és pontosan tudtam, hogy hamarosan hazautazok a családhoz. Ehhez mindig nagyon ragaszkodtak, hogy én karácsonykor legyek otthon :D A többi már történelem, mert a blog is él azóta :D Január 5-én pedig visszamegyek, és egyelőre úgy néz ki, haza sem jövök nyárig. De erről később. 

Volt nekem korábban egy újrakezdős listám, aminek semmi köze alapvetően az újévhez, de elég sok fogadalmat és célt szedtem össze, ezt szeretném most ismét feleleveníteni. De előbb szót ejtenék az erőltetés fontosságáról. Arról, hogy nekem mennyit segített. Az embernek alapvetően valami negatív jut eszébe, ha azt a szót hallja, "erőltetni". Mi mindent lehet erőltetni? Kapcsolatokat, munkát, kedvet, hobbit, érdeklődést, gyakorlatilag bármit. Persze, lehet terhes a másik félnek, ha egy kapcsolatban ráerőlteted magad; kivéve ha megszűnne köztetek a kapcsolat, ha te vagy ő nem erőltetné azt a magatok szelíd módján. Persze, lehet terhes szabad óráidban mindig ugyanazzal foglalkozni; kivéve, ha meglátod, milyen pregreszív és építő is az, amit kiadsz a kezed alól. Persze, lehet gyötrő a munkád; kivéve, ha megtanulod élvezni, és meglátod benne a jót és a hasznosat. Az én kapcsolataimnak, munkamorálomnak, hobbijaim feltámasztásának jót tett, hogy erőltettem őket. Erőltetem a sorozataimat, a szerkesztéseimet, mert a haladás, amit velük elérek, elégedettséggel tölt el; erőltetem a kapcsolattartást azokkal, akik otthon maradtak, mert amikor újra találkozunk, megszorongatnak a hidegben, és a fülembe súgják: "újra látni akarlak"; és erőltetem, hogy mosoly legyen az arcomon reggel 7-kor is, mert mosolyt kapok cserébe egy gyerektől, aki épp nem tehet róla, hogy aznap rosszul aludtam, vagy rosszabb a kedvem a szokásosnál. Most, hogy így előre megindokoltam mindent, jöjjön maga a fogadalom-áradat:

• szeretném publikálni az oly rég tervben lévő első fejezetét a webregényemnek
• szeretném tökéletesre polírozni a többi weboldalamat
• szeretnék megnézni olyan sorozatokat és animéket, amik hozzátesznek az értékeimhez
• szeretnék jobb lenni, megtanulni, mikor mennyit fedhetek fel magamból
• szeretnék rengeteget olvasni
• szeretném továbbfejleszteni parlagon heverő japántudásomat
• szeretnék több japán dalt és mangát fordítani 
• szeretnék még többet rajzolni, esetlég képregényt
• szeretnék felfedezni és kiismerni minél több új várost és azok környékét
• szeretnék még többet kávézni
• szeretnék sminkelni és vásárolni
• szeretnék moziba járni
• szeretnék 4 órában valami másodállást keresni
• szeretnék társaságba járni
• szeretnék még többet színházba menni
• szeretnék kirándulni, sportolni, táncolni
• szeretnék még 8 kilót fogyni, és azt megtartani
• szeretnék utazni és hegyet mászni
• szeretném felvenni a fonalat ott, ahol abbahagytuk olyan barátokkal, ismerősökkel, akik kint vannak
• szeretnék finomakat enni
• szeretnék még több új embert megismerni
• szeretnék tanulni és okosodni
• szeretnék összetalálkozni egy jóképű, korombeli angol úriemberrel, és szeretnék flörtölni vele, és szeretnék férjhez menni, és gyereket szülni neki

Vagy valami ilyesmi :D Ez így elsőre rengetegnek hat, de szép lassan tágítom annak a körülöttem húzódó körnek a rádiuszát, és apró léptekben haladok előre. Nem kell sietni. 2018 megvár. De még 2019 is. Végezetül pedig megosztanám veletek, amit az anyukámtól kaptam újév alkalmából. Jellemezze a Ti 2018-atokat is a béke, a szeretet, a nevetés, és a megértés. 

Székely Újévi köszöntő

"Adjon Isten minden szépet,
Irigyeknek békességet,
Adjon Isten minden jót,
Hazug szájba igaz szót.
Hontalannak menedéket,
Éhezőknek eleséget,
Tollat író kezébe,
Pulyát asszony ölébe.
Legényeknek feleséget,
Szegényeknek nyereséget,
Áfonyát a havasra,
Pisztrángot a patakba.
Istenhitet a pogánynak,
Hű szeretőt a leánynak,
Szép időben jó vetést,
Szomorúknak feledést.
Sarkvidékre hideg telet,
Az árváknak jó kenyeret,
Fegyvereknek nyugalmat,
Szelíd szónak hatalmat.
Betegeknek egészséget,
Fuldoklóknak reménységet,
Vitorlának jó szelet,
Napfényből is öleget.
Jó lövést az ordasokra,
Nyíló ajtót vaskapukra,
Vándoroknak fogadót -
Isten adjon minden jót!"

Sikerekben gazdag újévet kíván, és persze - mint mindig - milliószor ölel vén barátnéd: