Hasonlóan a sminkes bejegyzéshez, készítettem egy pillanatképet a komódom tetejéről is. Az asztalomról kellett volna, de nincs asztalom, csak ágyam, meg ez a komód, de rájöttem, hogy tulajdonképpen ez is lehet egész izgalmas egyeseknek. Az asztalomon úgyis csak a laptopom meg az egerem lenne, szóval talán még jobb is így. Mellékeltem egy képet is mindehhez.

Ismét balról jobbra haladnék. A bal felső sarokban a fekete-fehér henger egy lámpa. De csak éjszaka használom, amikor már nincs világos, és nem akarom a nagy lámpát sem égetni. Alatta egy levél gyógyszer, amit az alulműködő hasnyálmirigyemre szedek, hogy segítse lebontani a bevitt cukrot. Az üres helyre általában egy bögre szokott jönni, mikor tea, mikor kávé, néha még egy doboz zero kóla is odakerül. Szerintem a nagy doboz zsepit nem kell magyarázni. Alatta két távirányító a tévémhez, majd egy csomag nedves törlőkendő [azt gondolnátok, az nem olyan fontos, de néha bizony jól jön], és az angol telefonom. A magyar is ott szokott lenni alatta, de azzal készítettem a fényképet, így egyértelműen nincs most ott. A zsepik felett található 3 egyforma fújóban 3 különböző illat, ezeket karácsonyra kaptam a hoszt-családtól, közvetlenül mellettük pedig a kölnim. Ott szokott még állni egy tégely krém is, ha kiszárad a bőröm, azzal kenem be, illetve a nagy fehér-kék bögrében állnak a hajgumijaum, a fésűm, és jelen esetben a cipőkanalam. Hiányzik belőle egy hajcsipesz, de azt most abszolút elfelejtettem magammal hozni. Előtte a dezodorom. Ezek alatt található a pénztárcám, és a karácsonyra kapott porcelán tálcán a lakáskulcsom. A dezodor mögött egy 3 fiókos kis doboz ékszertartó, minden fiókjában más van. Legalul a gyűrűk, középen a karkötők, és legfelül a nyakláncok. Mellette és alatta gyertyák tömkelege, amiket kaptam, jártak a szobához, de egyiket sem gyújtottam még meg. Meg egy használatban lévő zsepi. Az mindig van. 

Ennyi volna így hirtelen, elő szokott fordulni más is ezek mellett, nasik, kaják, sminkek, vagy kicsilány játékai, de ez a tartalom állandó. remélem, élveztétek ezt a kissé rendhagyó bejegyzést, mindenképpen hagyjatok véleményt arra vonatkozóan, hogy az ilyen típusú bejegyzéseket élvezitek-e jobban, vagy a bő lére eresztett, mesélős, eseményhez kötött posztokat. 

A következő teadélutánunkig milliószor ölel drága barátnőd:

Alapvetően nem vagyok egy nagy sminkes, az a fajta lány voltam régebben, aki kifejezetten csakis különleges napokra sminkelt, mint színház, karácsony, egy baráti összejövetel, de valamikor 2017 végén átkattant a fejemben, hogy én igenis törődni akarok az arcommal. Ha karikás szemekkel ébredek, nem hagyom rá, ha sápadt az ajkam, nem hagyom úgy, és ha sápadt az arcom, nem hagyom rá. Vásárolgattam is pár dolgot rögtön ezután. Semmi nagy, de azért megosztom veletek, mi minden van az én sminkes tasakomban, amit nap mint nap használok. Azóta minden nap erőltetem, hogy használjam őket. Néha erősebb, néha gyengébb sminket rakok fel. 

Balról jobbra haladva egy tartós Elizabeth Taylor Diamonds kölni, négy körömlakk, előrébb egy hússzínű és egy bőrszínű, ezeket jobban szeretem, de ha valami bolondosra vágyok, követi egy zöld és egy kék, majd egy ecset és egy szivacs-ecset. A szivacsot nem szoktam használni, nincs szívem összemaszatolni semmivel, de a sminkecset napi használatban van. Jobbra-felette a szemfestékeim, általában a legnagyobb doboz feketéit és barnáit használom, de most kaptam karácsonyra az alatta lévő keskeny dobozt a barnákkal, amik természetesebb színt kölcsönöznek, szeretném őket többet használni. A kör alakú doboz por alapú, kétféle zöld és egy sárga, tőle jobbra a kis kered egy zsírosabb, testszínű, de csillogós szemhéjfesték, még felette a rozsdás színek a fehérrel szintén zsíros szemhélyfestékek. Ebből a narancsosat-vöröseset szeretem a leginkább. Mindezek alatt a kis tasak szemöldökcsipeszeket rejt. Őket követi fehér, kör alakú dobozban egy alapozó sápadt bőrre, leggyakrabban a szemem alá használom őket, hogy eltűntessem a karikákat, alatta pedig a kedvenc rúzsaim láthatók, ezek mind napi használatban vannak. Egy terrakottásabb, téglább színű, és egy árnyalattal lilásabb, húsosabb színű, egy kontúrceruza, ami mindkét rúzshoz passzol, két szempilla spirál, igazából mindkettőt használom, nincs különbség. Egy szemceruza, amit szeretnék többet használni, mert általában porral kontúrozok, és egy szemöldök satír, amit még nem tudom, fogok-e egyáltalán használni. Elég sötét szemöldököm van, nem igazán kell kihangsúlyozni. A kétvégű, postaironra hasonlító ceruza a szempilla feletti rész színezésére van, ezt akkor használom, ha van időm és kedvem bíbelődni vele, különben csak alkalmakra teszem fel. Az alapozótól balra található egy elég erős, vörös arcpúder, ezzel igazán csínyján kell bánni, mert nagyon erősen fog. Mellette pedig egy egyszerűbb, de csillogós szájfény, és egy barackos ízű szőlőzsír található, És végezetül a körömollóm. 

Nos, ez volna az én sminkes táskám. AMikor belekezdtem ebbe a bejegyzésbe, sokkal kisebbnek tűnt a készlet, de ahogy kipakoltam a fényképhez, rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nincs így xD Nem szeretnék, és nem is tudok szépségápolási vagy sminkelési tippeket adni, mivel jómagam híresen rossz sminkelő hírében állok. De legalábbis átlagoséban.

Mihamarabbi viszontlátásunkig melegen ölel vén barátnőd:

Utálok repülni. Persze, jó a családot látni odahaza, vagy épp visszajönni egy másik szerető családhoz, de minden, ami a tényleges repülést megelőzi, vagy épp követi, egyszerűen felőrli az idegeimet. Nem vagyok rutinos repülő, de azért 3-4 havonta sikerül repülőre ülnöm. Általában szeretek biztosra menni, és elmenni az aktuális légitársaság kihelyezett irodájába, és ott készpénzért megvásárolni a repjegyet. Ez a saját butaságom, nem igazán szeretem használni a bankkártyámat. Pénzt kivenni róla rendben, ruhákat venni vele rendben, de óriási tételeket fizetni vele már nem feltétlenül, különösen nem megadni az adatokat egy weboldalon, ami aztán később bármikor hozzáférhet - hisz ki garantálja, hogy valóban elfelejtik az adataidat, annak ellenére, hogy te bejelölted, ne jegyezze meg a rendszer? A másik, ami igaz, csak egyszer fordult elő velem, de azért ha előfordulhat, akkor mégsem olyan praktikus az online jegyvétel maga, az az, hogy valóban annyiszor sikerül-e megvenni a jegyet, ahányszor te szeretnéd. Ha pedig elrontod, mehet a telefonálgatás, hogy legyenek szívesek törölni azt az egy vagy több extra jegyet, és csak egyszer levenni a pénzt. Szóval mehet az állandó idegeskedés, hogy vajon a repjegy kifizetésével minden rendben megy-e. Ha nem vagy rutinos repülő, gyakran azt is elfelejtheted, hogy 3 nappal a repülés előtt már hozzáférhetsz a repjegyedhez, és így azon görcsölhetsz, hogy miért nem küldik már. De ha arra is rájössz, hogy ezt online is elintézheted, akkor már legalább a minimális megnyugvás megvan, hogy már a kezedben van a tényleges papír. Nem tudom megérteni azokat, akik megelégszenek azzal, hogy a telefonjukon ott van, aztán csókolom. És ha lemerül? És ha a nagy forgatagban elejted, és tönkremegy? Jó, ha ott is megvan, de nálam mindig ott van a papír alapú repjegy is. Ezután irány a reptér. Régen emiatt is rengeteget idegeskedtem, jobb szeretek 2 órával a repülő indulása előtt kint lenni, ami minden egyes alkalommal soknak bizonyul, de inkább ott várok, mint hogy elkéssek. Ha az ember autóval van, ez nem is gond, de amikor Chichesterből járogattam haza meg vissza, akkor még az amúgy igen csak kiszámíthatatlan vonatokra is rá voltam utalva [szeretnek strike-olni, és teljesen váratlan időpontokban ráadásul]. Ez az a pont, ahol esetleg kiderülhet, hogy késve indul a gép. Nem jellemző, de azért előfordul. Szerencsére nem szoktam bőrönddel utazni, csak kézipoggyásszal, így a bőröndfeladást meg szoktam úszni. Nem tudom, mit csinálnék, ha még azzal is meg kéne birkóznom. Szóval lehet egyből menni az átvilágításig. Sorbanállás. Tálcára a dolgokat, idegeskedés, hogy lelöki-e valaki a laptopod, vagy eltűnik-e az ékszer a tálcából, vagy találnak-e nálad valami folyadékot, amire amúgy te sem gondolnál [megtörtént velem, kenős dezodoron akadtak fent]. De ha ezen túl vagy, akkor újabb várakozás, amíg kiírják a kapudat. Ez egy elég kellemes várakozás, van időd mosdóba menni, kávézni egyet, enni esetleg, szóval ez a része elmegy hamar. Aztán lehet átbattyogni a kapuhoz, amint kiírják azt a bizonyos számot. Sorbanállás a kapu tényleges kinyitásáig. Aztán amikor végre kinyitják, tyúklépésben előre. Ha szerencsétlen vagy, még felraknak előtte egy reptéri buszra is, ami elvisz a repülőig. Várakozás, ácsorgás a busz indulásáig. Leharcolkodni a buszról, sorbanállás a gépre vezető lépcsőn. Sorbanállás a gép járófolyosólyán, amíg beverekeded magad a te sorodig. Ha télen repülsz, a kabátod akármit csinálsz, mindig útban lesz. Esküszöm, még az a 2 és fél óra a legnyugisabb, amíg repültök. Kivéve, ha késve indultok, és kivéve, ha éhes vagy, és alig várod, hogy a büfés kocsi végre téged is kiszolgáljon. Nem szoktam tudni rendesen pihenni. Mondhatnátok, hát 2 és fél óra alatt lehet egy jót szunyókálni. Nem lehet. Nekem hermetikusan szigetelt, csendes helyiség, és abszolút sötétség kell ahhoz, hogy el tudjak aludni. Ily módon a repülőn, ahol zúgnak a turbinák, és égnek a villanyok, nem szoktam tudni aludni. De sebaj, hozzászoktam. Szokott lenni zeném, meg sudoku vagy könyv, amivel elszórakoztatom magam. A stewardess-ek is udvariasak és kedvesek szoktak lenni, velük se nagyon szokott konfliktusom lenni. Van olyan, akinek szokott, olyankor nézek is értetlenül. Egy másik aranyos szokás, amikor az emberek megtapslják a landolást. Különösen azután volt jellemző, hogy volt az a bizonyos eset, amikor a pilóta nekivezette a gépet egy hegynek. Azért egy picit mindig idegeskedek, hogy vajon egyben landolunk-e, de eddig még sosem történt semmi. Tudom én nagyon jól, hogy elég egyetlen balul elsült alkalom is, de igyekszem erőszakosan kiszorítani ezt a gondolatot minden alkalommal, amikor repülök. Leszállunk. Mindenki öltözködik, pakol, ácsorgás egyhelyben, amíg megjönnek a lépcsők. Ha szerencsétlenek vagyunk, ismét, jön a busz. Aztán Útlevél ellenőrzés, amivel nem szokott gond lenni, mert csak odamész egy szabad kapuhoz, odatartod az útleveled, csekkolja 10-15 másodpercig, és nyílik is a kapu, a túloldalán pedig végre vége ennek a rémálomnak. Kivéve akkor, ha késés vagy egyéb miatt 2, esetleg 3 gép landol egyszerre, és már ehhez az egyébként praktikus és gyors folyamathoz is sorban. kell. állni. Ezúttal valaki rám is szólt előlem, hogy nem lesz gyorsabb a sor, hiába tülekedek, és legyek szíves megtartani a személyes terét. Nem mintha jókedvemben másztam volna rá. Hátulról is toltak ám. Na mindegy. Több szót nem érdemel ez az egész szükséges rossz. Ha az ember külföldön tartózkodik huzamosabb ideig, és uram bocsá, haza akar látogatni, mindezt el kell viselnie. 
Egyéb iránt az este további része fantasztikusan telt. Hoszt családom olyan melegen fogadott, ahogy azt komolyan elképzelni sem mertem, fantasztikusat beszélgettünk hazafelé a reptérről, és mindenki örült minden ajándéknak, amit hoztam neki Magyarországról. Egy kicsit kínosan is éreztem magam, mert a legnagyobb lánytól kaptam is egy kis aprótágot, én pedig abszolút nem számoltam vele, de végül is találtam valami mütyürt, amit cserébe oda tudok neki ajándékozni. Még egy előző bébiszittertől is kaptam egy kedves képeslapot, pedig egyetlen egyszer találkoztunk. Nagyon jól esett, melengette a szívem, egy ölelés volt a léleknek. Végre itt vagyok kint újra, készen arra, hogy megváltsam a világot. Nem kívánok nektek sem többet vagy mást, csak az energiát és az elhatározást, hogy Ti is keresztül vigyétek azt, amire vágytok. 

A leghamarabbi viszontlátásig ölel barátnőd: 

Már nagyon régen nem vagyok a televíziózás híve, mióta a technika így előrehaladt, általában ha érdekel valami, rákeresek a neten, és szívesebben nézem azt, és akkor, amikor nekem kényelmes, illetve közrejátszik még az is, hogy nem voltam kifejezetten megelégedve a magyar televízió felhozatalával. De mióta kint élek Angliában, egész pontosan a mostani családnál [mert az előző helyen kb. csak mesékig jutottam a tévén], ez a visszájára fordult. Nem mondom, hogy állandóan ott ülök, de lett 4-5 televíziós műsor, ami igenis szórakoztat és leköt, és várom hétről hétre az újabb adást. Ezekből hoztam most nektek egy csokrot. 

Gogglebox

Ez a tévéműsor egy órás, és minden pénteken megy a tévében este 9 és 10 közt. A koncepció az, hogy kiválasztottak 8-10 random családot Anglia szerte, akiknek a nappalijukba beköltöztetett a stáb egy kamerát, és semmi más dolguk nincs, mint hogy minden nap leüljenek tévét nézni, és reagáljanak a tévében látott műsorokra, híradóra, sorozatokra, filmekre, reklámokra, és így tovább. Természetesen nem face to face reagálnak, csak egymás közt, mintha a kamera szinte ott sem lenne aztán megvágják, és a közönség elé tárják. Kicsit olyan inception és a sznobság keveréke ez az egész, azt nézed a tévéden, hogy más nézi a saját tévéjét, kb. nem tudsz hova lenni a jóléttől már, de olyan szórakoztató ez a kis műsor, én nagyon jókat szoktam kacarászni, és ha megtehetem, mindig megnézem. Van belőle angol, skót, ír, ésatöbbi kiadás is.  

Say Yes to the Dress

Szintén egy kicsit jólétben lubickolós tévéműsor, azt nézni, ahogy esküvő előtt álló menyasszonyok hogyan vekengenek a ruhák közt, a fazonok, formák, textúrák és anyagok közt, a szalonosok pedig vérprofik, és már abszolút beletanultak az egészbe, a szülők drámájába, a koszorúslányok hisztijébe, a tesók féltékenységébe, ésatöbbi. Szórakoztató, jópofa, és csillog. Arról nem beszélve, hogy ha menyasszony vagy, jó  kis inspiráció a saját esküvődre. Csak szívrohamot ne kapj az áraktól. Ebből is van angol, amerikai, kanadai, ír, skót, stb. kiadás.

Cake Boss

Egy nagyon látványos tévéműsor Buddy Valastro főszereplésével, akinek Amerikában van egy mestercukrászdája, a Carlo's Bakery, és kifejezetten különleges tortaszobrászatra specializálódott. Rita jobban szereti ezt a műsort nálam, de végső soron engem is leköt, hogy hogyan épül fel a nulláról egy ló alakú torta, cowboy-jal a tetején úgy, hogy az utolsó morzsa is ehető. Emellé természetesen interjús megszakítások képében vegyül némi családi dráma is, ahogy azt az olasz temperamentumú emberektől megszokhattuk. 

Gordon Ramsay's Kitchen Nightmares

Gordon Ramsay méltán híres, vagy inkább hírhedt mesterszakács, aki indított egy tévéműsort arról, hogy csőd szélén álló éttermeket talpra állít, teszi mindezt a maga GR-es stílusában, angolkodva, káromkodva és kiabálva, de valahogy az, hogy belép ezeknek az éttermeknek az életébe, és kirángatja őket a komfortzónájukból, és felkavarja az állóvizet, mint egy hurrikán, az esetek többségében pozitívan hat az éttermekre, és utána meg is tudják tartani azt a színvonalat, amit Gordon új menüje teremtett. Van belőle UK és USA kiadás. 

Gordon Ramsay's Hotel Hell

Körülbelül ugyanazt tudom elmondani erről a műsorról, mint az előrőzől, leszámítva azt, hogy itt egy egész hotellel teszi mindezt. Nem csak a menüt cseréli le, de gyakran a személyzetet is, és az esetek 100%-ában új külsőt is ajándékoz a hoteltulajdonosoknak. De természetesen még előtte lealáz mindent és mindenkit, ahogy azt jó angol módjára illik. 

Ezek volnának az én kedvenc angol tévéműsoraim, amiket szeretek odakint nézni. Van még pár, de ezeket szándékosan keresem, llentétben azzal, hogy "hm, ha már megy, megnézem." Mára ennyi volna, legközelebb már Angolhonból írok nektek.

Legközelebbi viszontlátásunkig melegen ölel vén barátnéd: 

Nagyon vártam, hogy ezt a témát elhozhassam nektek. Sokat is gondolkoztam rajta, hogy melyik verssel álljak elétek, de végül nem tudtam megállapodni egyetlen kedvenc mellett. Pedig az embernek általában egy kedvence van. Ez volt a gond a sorozatos bejegyzésemmel is, és ez lesz a gond a kedvenc tévéműsorral is. Na, mindegy. Szóval ez ma egy dallamos, ritmusos szárnyakon szálló poszt lesz, tegyetek magatoknak egy szívességet, és ha van rá lehetőség, hangosan olvassátok fel magatoknak a következő verseket, intonálva, beleérzéssel. Nem fogjátok megbánni. Nem kifejezetten szeretem a szövegtörzset használni, de mivel nyolc, azaz nyolc verset hoztam nektek, a bejegyzés hosszára való tekintettel kérlek, használjátok az alább található "Bővebben >>" funkciót. És akkor nincs más hátra, következzen hát az én nyelvtől, kortól, és nemtől független, színes és kedves verses bokrétám, amiből mindenkinek jut egy szál virág. Figyelem, a versek különösebb sorrend vagy szempontrendszer nélkül jelenhetnek meg.