Idén több fronton is megajándékoztak. Jó, én is készültem mindenkinek, de mégis váratlanul ért, ellenben melengette a lelkem, amikor a tring-i családom megajándékozott, mielőtt hazarepültem. Szégyellem is magam, mert tisztán emlékszem, hogy 3 dolgot kaptam, mégis csak 2 jut eszembe. Az egyik tudom, hogy egy mikróban felmelegíthető párna, ami melegít, amíg ki nem hűl, a másik pedig egy rókás kerámia alátét kulcsoknak, pohárnak, aprópénznek, stb. A harmadik dolog iránt hiába töröm a fejem, nem ugrik be. Mindenesetre készülök a viszonzásra. Aztán hazajöttem ugye 18-án, és nekünk a karácsony körül mindig van pár szokásunk. Többek közt az, különösen mióta öcsém leleplezte a karácsonyfa díszítés legendáját, hogy 24-én reggel/délelőtt együtt díszítjük a fát. A másik ehhez szorosan kapcsolódó szokás a fa díszeiben van, illetve pontosabban kettő. Az egyik, hogy akárhol járunk a világban, mindig hozunk onnan egy karácsonyfadíszt, így létezik az, hogy van már Tokióból, Londonból, Bécsből, Rhodoszról, Chichesterből, Velencéből, Barcelonából, stb. A másik pedig, hogy minden évben valaki megmondja, hogy milyen színű karácsonyfát szeretne látni. Anya általában a tradícionális színek híve, mondván, "a karácsonyfa piros", öcsikém szereti az extrém színeket, színes égőket, zöld, kék, narancs és sárga díszeket, jómagam pedig a mattos, rozsdás, rezes színek szerelmese vagyok. Találjátok ki, idén ki következett a sorban. Bizony, én. A fát fentebb láthatjátok :D El is készültünk viszonylag hamar, és bár minden 3 évben kételkednek benne[m], mindig bebizpnyítom, hogy tud gyönyörű és otthonos lenni pár matt, fakó szín. Ami még minden évben az én tisztem, az a nappali polcának karácsonyivá varázsolása. Ez nem szokott gondot jelenteni, mert általában lenyesünk pár ágat a fenyő aljából, és elkészítem a szokásos díszt. Igen ám, de idén műfenyőnk van, és valószínűleg lesz is innentől mindig. Szóval venni kellett fenyőágat :D De innen már hamar összebarkácsoltam ezt a fenyőágakból, izzósorból, néhány gömbből, karácsonyi szalagból, és egy "Boldog karácsonyt" feliratú fa plakettből az idei hangulatkeltőt. Ezek után megterítettünk az ünnepi vacsorához, és rendet vágtunk a nappaliban, hogy 5-re vártuk haza öcsikémet, 6-ra pedig 2 unokabátyám a nagynénémmel. Gyorsan átöltöztem ünnepibe, aztán indulhatott is a buli. Meglep, milyen jól bírtam, mikor előző nap hajnali 4-ig írtam a kritikámat úgy, hogy 9-kor már talpon voltam xD Amíg a "felnőttek" rendezkedtek az ajándékok lehordásával, elrendezésével, szétosztásával és csoportosításával, mi ittunk egy kávét, majd csillagszóróztunk, és amíg leégett, elénekeltük a Mennyből az angyalt, és a Pásztorok, pásztorokot. Azért kettőt, mert túl hosszú volt a csillagszóró 1 dalra xD Ezután mindenki nekiesett az ajándékoknak, természetesen, amikor pedig már minden papírt széttéptünk, és mindenki kibontotta, ami járt neki, a napot az ünnepi vacsora zárta. A menü dobozos hús és töltött káposzta volt, desszertnek gesztenyerolád, mézes, bejgli [paleo is meg nem is], isler és kókuszgolyó volt a választék. Volt egy kis pánik, ugyanis fogalmunk nincs, hol lehetett a doboz, amiben a dobozos húst szokta a nagyi készíteni, szóval doboz helyett tepsiben készült idén a menü :D A gesztenyeroládnak pedig csokoládé töltelék járt volna, de valahogyan ugyanazt a rumos, vajas tölteléket kapta, amit a kekszrolád szokott :D De mindent összevetve sikeres vacsora volt. Iszogattunk szolidan, na meg nagyot társasoztunk, mielőtt unokatestvéremék leléptek volna 11 fele. Le is fényképeztem a kapott ajándékok legjavát, amit most gyorsan el is darálok nektek, fentről lefelé haladva. Egy utalvány arcmasszázsra 29-én a kozmetikusomnál, egy 16GB-os bővítmény okostelefonhoz, egy rókás pizsama öcsikémtől, egy Coco Chanel parfüm, egy nagyon dilis, különböző zöldekből álló öv, egy új pénztárca, rajta egy rókás kitűző [<3], egy raklap szemöldök csipesz, egy zöld felső, 3 pár új fülbevaló, és egy charm a Pandora karkötőmre a nagyitól, ami egy nagymamát ábrázol. Mindez egy kézipoggyász méretű bőröndben van benne, ami nagyon hasznos, ugyanis amivel repkedek, már egy kicsit beteg. Ami nem szerepel a fényképen, az egy karácsonyi pulcsi, egy csomag kávé, 1-2 pár új harisnya, egy elefánt medálos nyaklánc és egy karkötő. Már most látom, hogy egy kicsit harcolni fogok azzal, hogy mindent belegyömöszöljek a kézipoggyászomba :D A 25-26 elvileg kötelező programok nélkül fog telni, lehet, hogy még egy-két apróságot kapok majd ettől-attól. A következő programom nem is tudom, micsoda pontosan. Valószínűleg a szilveszter a családdal, ugyanis senki nem akar velem szilveszterezni :D Gyűlnek a szavak a bejegyzésemhez, de még mindig úgy érzem, hiányzik pár, ami később zavaró lehet, szóval várok még vele, hátha eszembe jut :D És egyelőre kifogytam a bejegyzésekből. Nem is baj. Az elmúlt 5 napban 8 bejegyzést tettem le az asztalra. Ideje nekem is szusszannom kicsit :D

A következő találkozásunkig melegen ölel barátnőd:

Az egész egy olyan hétvégén történt, amikor hoszt-szüleim távol voltak Spanyolországban, én pedig nem megszokott módon a hétvégémen is azt csináltam, amit a héten - gyerekre vigyáztam: játszottam, főztem, rendet próbáltam tartani, szóval a szokásos, nem belehalós mennyiségű melót végeztem. A péntek gond nélkül telt, szülők dél körül elmentek, én fél 4-kor felvettem kicsilányt, eljátszogattunk, tévézgettünk, vacsorát adtam neki, majd ágyba dugtam, és a lelkére kötöttem [mivel korai kelő], hogy ne merjen reggel 8 előtt felébredni. Így is tett, én persze mindig fent vagyok 8-kor, ha tudom, hogy én vagyok a gyerekre, és nagyon rendes volt, 9:30-ig aludt is a kedvemért. Aznap gulyáslevest akartam főzni, amihez előzetesen be is vásároltam, így őszintén mondva aznak nem is nagyon mozdultunk ki, csak úgy eltunyultunk a lakásban. Na, de ami utána következett... 9.-éről 10.-ére virradó reggel leesett az első [és valószínűleg az utolsó] hó. Fentebb csatoltam is egy képet. Nem is akármennyi, ez bizony 20 centis hótakaró volt. Ami önmagában nem lett volna gond. Sőt, kifejezetten melengette a szívem a karácsonyi atmoszféra. De aztán eszembe jutott, hogy aznap el kellett vinnem kicsilányt egy szülinapi partiba, gyalog, 40 percig a hóban. Ez már annyira nem tetszett, de arra gondoltam, végül is, mi bajunk eshet. Alaposan beöltöztünk, és útnak indultunk. Elvittem ezt a lányt a házhoz, ahol a kis barátnőjének a születésnapi bulija volt, és amíg ő kiszórakozta magát, én elmentem karácsonyi ajándékokat vásárolni a nagy hóban. Vicces volt [nem, amúgy nem] látni az autókat, buszokat, ahogy a dimbes-dombos Tring utcáin visszafelé csúsznak a lejtőn. Mert ki gondol rá, hogy fel kéne rakni a téli gumit, mert leeshet a hó, igaz? Senki. Vettem egy kávét, meg valami ebédet, aztán visszabattyogtam a házba. Ekkor már egy kicsit a cipőm is kezdett beázni, szóval jól esett egy bögre tea a házigazdától. Örültem, hogy mindjárt vége a mai kötelező programoknak, és mehetünk haza, mert őszintén megmondom, 20 centi hóban nehezebb, rosszabb, és jóval fárasztóbb gyalogolni, mint hó nélkül, de valamire nem számítottam. Méghozzá arra, hogy a házigazda a buli után közös szánkózást hirdet a közeli parkban. Annyira nem volt kedvem elmenni, hogy azt nem tudom elmondani. Én aznap már korán keltem, lejártam a lábam, és nekem ez annyira nerm is nagy öröm, hogy el akarjak menni szánkózni. De hát kérdem én, miféle önző bébiszitter lennék, ha bokáig érő hóban, ami ötévente egyszer esik le, nem engedném a gyereknek, hogy szánkózzon egy nagyot? Úgyhogy végül elmentünk, de csak sötétedésig. Akkor hazaértünk, lecuccoltunk, átöltöztünk, és alig telt bele egy óra, kicsilány kitalálta, hogy ő éhes, és én korábban megígértem neki, hogy amikor anya meg apa nem lesz itthon, majd elmegyünk az indiai takeaway-eshez, és hozunk vacsorát. Igen, valóban megígértem, de akkor még nem tudtam, hogy le fog esni a hó. Kicsilány hajthatatlan volt, na meg én is éhes voltam, szóval végül mégis csak felkerekedtünk. Ám az indiai zárva volt. Valószínűleg a srácok, akik üzemeltetik, a környékről járnak be, és a hó miatt otthon ragadtak. Így hát kénytelenek voltunk tovább kutyagolni a kínai takeaway-hez, amit én annyira nem szeretek, de kicsilány igen, így végül én onnan szereztem csirkés curry-t, amit később megbántam, de már mindegy volt, csak érjünk haza és legyen vége ennek a napnak. Megvacsoráztunk, aztán végre elzavarhattam ezt a lányt aludni. Én másnap olyan fáradt voltam,  ráadásul még az időjárás el is uralkodott rajtam, úgy éreztem, beteg leszek, hogy bár a hó továbbra is esett, megmondtam ennek a lánynak, hogy én ma sehová, ha akar havazni, menjen ki a kertbe. És így is lett. A hangom elmenőben volt, tüsszögtem és folyt az orrom, a torkom fájt. De mondom, nem baj, mindjárt vége a vasárnapnak is, hétfőn jönnek a hoszt-szülők, és amúgy is iskola van. Hittem én. Hétfőn reggel hoszt-apukám felhívott telefonon, hogy hószünet van az iskolában, a gépüket pedig törölték. Hát normális körülmények közt nem bántam volna egyáltalán, de kezdett rajtam eluralkodni a betegség, nem is éreztem magam nagyon jól, így vigyázni a gyerekre kifejezetten kínszenvedés volt. Kapkodtam a gyógyszereket, fújtam az orrom, köhögtem, és nem tudtam nyelni... Ez a betegség amúgy olyan makacs, hogy ennek most már lassan két hete, és még mindig fújom az orrom, pedig már nem is vagyok az országban. Valahogy csak elment az az irreguláris hétfő is, a szülők megjöttek hajnali 3-kor, és mikor reggel láttak, meg hallották a hangomat, visszazavartak az ágyba pihenni, meg aludni, szóval végül is mindent megtettem, meg ők is, hogy meggyógyuljak. Azóta nem is havazott Angliában, és valószínűleg nem is fog már az idén. De nem is baj. Én alapvetően szeretem a havat, meg nem zavar, de az idei porcióhoz nem fűz túl sok jó tapasztalat :D Azért a biztonság kedvéért megyek is, és iszok egy jó forró teát.

A következő bejegyzésemig milliószor ölel barátnőd: