Utálok repülni. Persze, jó a családot látni odahaza, vagy épp visszajönni egy másik szerető családhoz, de minden, ami a tényleges repülést megelőzi, vagy épp követi, egyszerűen felőrli az idegeimet. Nem vagyok rutinos repülő, de azért 3-4 havonta sikerül repülőre ülnöm. Általában szeretek biztosra menni, és elmenni az aktuális légitársaság kihelyezett irodájába, és ott készpénzért megvásárolni a repjegyet. Ez a saját butaságom, nem igazán szeretem használni a bankkártyámat. Pénzt kivenni róla rendben, ruhákat venni vele rendben, de óriási tételeket fizetni vele már nem feltétlenül, különösen nem megadni az adatokat egy weboldalon, ami aztán később bármikor hozzáférhet - hisz ki garantálja, hogy valóban elfelejtik az adataidat, annak ellenére, hogy te bejelölted, ne jegyezze meg a rendszer? A másik, ami igaz, csak egyszer fordult elő velem, de azért ha előfordulhat, akkor mégsem olyan praktikus az online jegyvétel maga, az az, hogy valóban annyiszor sikerül-e megvenni a jegyet, ahányszor te szeretnéd. Ha pedig elrontod, mehet a telefonálgatás, hogy legyenek szívesek törölni azt az egy vagy több extra jegyet, és csak egyszer levenni a pénzt. Szóval mehet az állandó idegeskedés, hogy vajon a repjegy kifizetésével minden rendben megy-e. Ha nem vagy rutinos repülő, gyakran azt is elfelejtheted, hogy 3 nappal a repülés előtt már hozzáférhetsz a repjegyedhez, és így azon görcsölhetsz, hogy miért nem küldik már. De ha arra is rájössz, hogy ezt online is elintézheted, akkor már legalább a minimális megnyugvás megvan, hogy már a kezedben van a tényleges papír. Nem tudom megérteni azokat, akik megelégszenek azzal, hogy a telefonjukon ott van, aztán csókolom. És ha lemerül? És ha a nagy forgatagban elejted, és tönkremegy? Jó, ha ott is megvan, de nálam mindig ott van a papír alapú repjegy is. Ezután irány a reptér. Régen emiatt is rengeteget idegeskedtem, jobb szeretek 2 órával a repülő indulása előtt kint lenni, ami minden egyes alkalommal soknak bizonyul, de inkább ott várok, mint hogy elkéssek. Ha az ember autóval van, ez nem is gond, de amikor Chichesterből járogattam haza meg vissza, akkor még az amúgy igen csak kiszámíthatatlan vonatokra is rá voltam utalva [szeretnek strike-olni, és teljesen váratlan időpontokban ráadásul]. Ez az a pont, ahol esetleg kiderülhet, hogy késve indul a gép. Nem jellemző, de azért előfordul. Szerencsére nem szoktam bőrönddel utazni, csak kézipoggyásszal, így a bőröndfeladást meg szoktam úszni. Nem tudom, mit csinálnék, ha még azzal is meg kéne birkóznom. Szóval lehet egyből menni az átvilágításig. Sorbanállás. Tálcára a dolgokat, idegeskedés, hogy lelöki-e valaki a laptopod, vagy eltűnik-e az ékszer a tálcából, vagy találnak-e nálad valami folyadékot, amire amúgy te sem gondolnál [megtörtént velem, kenős dezodoron akadtak fent]. De ha ezen túl vagy, akkor újabb várakozás, amíg kiírják a kapudat. Ez egy elég kellemes várakozás, van időd mosdóba menni, kávézni egyet, enni esetleg, szóval ez a része elmegy hamar. Aztán lehet átbattyogni a kapuhoz, amint kiírják azt a bizonyos számot. Sorbanállás a kapu tényleges kinyitásáig. Aztán amikor végre kinyitják, tyúklépésben előre. Ha szerencsétlen vagy, még felraknak előtte egy reptéri buszra is, ami elvisz a repülőig. Várakozás, ácsorgás a busz indulásáig. Leharcolkodni a buszról, sorbanállás a gépre vezető lépcsőn. Sorbanállás a gép járófolyosólyán, amíg beverekeded magad a te sorodig. Ha télen repülsz, a kabátod akármit csinálsz, mindig útban lesz. Esküszöm, még az a 2 és fél óra a legnyugisabb, amíg repültök. Kivéve, ha késve indultok, és kivéve, ha éhes vagy, és alig várod, hogy a büfés kocsi végre téged is kiszolgáljon. Nem szoktam tudni rendesen pihenni. Mondhatnátok, hát 2 és fél óra alatt lehet egy jót szunyókálni. Nem lehet. Nekem hermetikusan szigetelt, csendes helyiség, és abszolút sötétség kell ahhoz, hogy el tudjak aludni. Ily módon a repülőn, ahol zúgnak a turbinák, és égnek a villanyok, nem szoktam tudni aludni. De sebaj, hozzászoktam. Szokott lenni zeném, meg sudoku vagy könyv, amivel elszórakoztatom magam. A stewardess-ek is udvariasak és kedvesek szoktak lenni, velük se nagyon szokott konfliktusom lenni. Van olyan, akinek szokott, olyankor nézek is értetlenül. Egy másik aranyos szokás, amikor az emberek megtapslják a landolást. Különösen azután volt jellemző, hogy volt az a bizonyos eset, amikor a pilóta nekivezette a gépet egy hegynek. Azért egy picit mindig idegeskedek, hogy vajon egyben landolunk-e, de eddig még sosem történt semmi. Tudom én nagyon jól, hogy elég egyetlen balul elsült alkalom is, de igyekszem erőszakosan kiszorítani ezt a gondolatot minden alkalommal, amikor repülök. Leszállunk. Mindenki öltözködik, pakol, ácsorgás egyhelyben, amíg megjönnek a lépcsők. Ha szerencsétlenek vagyunk, ismét, jön a busz. Aztán Útlevél ellenőrzés, amivel nem szokott gond lenni, mert csak odamész egy szabad kapuhoz, odatartod az útleveled, csekkolja 10-15 másodpercig, és nyílik is a kapu, a túloldalán pedig végre vége ennek a rémálomnak. Kivéve akkor, ha késés vagy egyéb miatt 2, esetleg 3 gép landol egyszerre, és már ehhez az egyébként praktikus és gyors folyamathoz is sorban. kell. állni. Ezúttal valaki rám is szólt előlem, hogy nem lesz gyorsabb a sor, hiába tülekedek, és legyek szíves megtartani a személyes terét. Nem mintha jókedvemben másztam volna rá. Hátulról is toltak ám. Na mindegy. Több szót nem érdemel ez az egész szükséges rossz. Ha az ember külföldön tartózkodik huzamosabb ideig, és uram bocsá, haza akar látogatni, mindezt el kell viselnie. 
Egyéb iránt az este további része fantasztikusan telt. Hoszt családom olyan melegen fogadott, ahogy azt komolyan elképzelni sem mertem, fantasztikusat beszélgettünk hazafelé a reptérről, és mindenki örült minden ajándéknak, amit hoztam neki Magyarországról. Egy kicsit kínosan is éreztem magam, mert a legnagyobb lánytól kaptam is egy kis aprótágot, én pedig abszolút nem számoltam vele, de végül is találtam valami mütyürt, amit cserébe oda tudok neki ajándékozni. Még egy előző bébiszittertől is kaptam egy kedves képeslapot, pedig egyetlen egyszer találkoztunk. Nagyon jól esett, melengette a szívem, egy ölelés volt a léleknek. Végre itt vagyok kint újra, készen arra, hogy megváltsam a világot. Nem kívánok nektek sem többet vagy mást, csak az energiát és az elhatározást, hogy Ti is keresztül vigyétek azt, amire vágytok. 

A leghamarabbi viszontlátásig ölel barátnőd: