Nagyon vártam, hogy ezt a témát elhozhassam nektek. Sokat is gondolkoztam rajta, hogy melyik verssel álljak elétek, de végül nem tudtam megállapodni egyetlen kedvenc mellett. Pedig az embernek általában egy kedvence van. Ez volt a gond a sorozatos bejegyzésemmel is, és ez lesz a gond a kedvenc tévéműsorral is. Na, mindegy. Szóval ez ma egy dallamos, ritmusos szárnyakon szálló poszt lesz, tegyetek magatoknak egy szívességet, és ha van rá lehetőség, hangosan olvassátok fel magatoknak a következő verseket, intonálva, beleérzéssel. Nem fogjátok megbánni. Nem kifejezetten szeretem a szövegtörzset használni, de mivel nyolc, azaz nyolc verset hoztam nektek, a bejegyzés hosszára való tekintettel kérlek, használjátok az alább található "Bővebben >>" funkciót. És akkor nincs más hátra, következzen hát az én nyelvtől, kortól, és nemtől független, színes és kedves verses bokrétám, amiből mindenkinek jut egy szál virág. Figyelem, a versek különösebb sorrend vagy szempontrendszer nélkül jelenhetnek meg. 

Rudyard Kipling
Ha...

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod, 
gondolkodol – becsülöd a valót, 
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod, 
s ugy nézed őket, mint két rongy csalót, 
ha elbírod, hogy igazad örökre 
maszlag gyanánt használják a gazok, 
s életműved, mi ott van összetörve, 
silány anyagból építsék azok.

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban, 
van merszed egy kártyára tenni föl, 
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban, 
nem is beszélsz a veszteség felől, 
ha paskolod izmod, inad a célhoz 
és szíved is, mely nem a hajdani, 
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz, 
csak Akaratod int: „Kitartani”,

ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted, 
királyokkal jársz, s józan az eszed, 
ha ellenség, de jóbarát se sérthet, 
s mindenki számol egy kicsit veled, 
ha a komor perc hatvan pillanatja 
egy távfutás neked s te futsz vígan, 
tiéd a Föld és minden, ami rajta, 
és – ami több – ember leszel, fiam.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

18. születésnapomra egyik unokabátyámtól kaptam ezt a bekeretezett Kipling verset, amit aznap elő is adott nekem, gyönyörűen elszavalva. Azóta is kint lóg a falamon, nem csak azért, mert ajándék volt, hanem mert ez a vers valóban a szívemhez nőtt. Akárhányszor a megemlített helyzetek egyikébe kerültem, és esetleg nem helyénvalón szándékoztam cselekedni, erre a versre gondoltam. 

François Villon
Az irigy nyelvek balladája

Végy arzénes savat, salétromot,
S avas faggyút habos lúggal maratva;
Hozzá olvadt ólombul egy csomót,
Forró szurokkal, kénnel elhabarva,
Zsidó nõ piszkát is hozzá vakarva;
S vedd leprás ember lábmosó levét,
Meg ócska bocskor átizzadt belét
Áspis kígyó sûrû vérébe mártva;
Tégy hozzá róka-, farkas-, borz-epét,
- Az irigy nyelvet ebbe fõzd puhára!

Szedd egy halászni rest, öreg, kopott,
Fogatlan macska agyát száz darabra;
Végy vén, veszett eb ínyérõl habot,
Öszvér turháját hozzá aprogatva
- Ha már az ollód szeletekre szabta-
S kell hozzá még csatorna-hordalék,
Amelybe patkány dugja orrhegyét,
Folyik zöld és varangyos-béka nyála,
Fut kígyó-, gyík-had s más ily büszke nép:
Az irigy nyelvet ebbe fõzd puhára!

Míg élõ sikló köldökét rakod
- Kézzel nem érve - gyilkos szublimátba,
S holdtöltekor a vért hozzá csapod,
Mely megalvadt a borbély-tálban állva,
S egy részin barna, másutt hagyma-sárga:
Végy piszkos teknõbül pelenka-lét,
Adj hozzá vedlõ rossz sebet, fekélyt,
Egy szajha öblítõ-vizébe hányva,
(Nem járt lebujban az, ki meg nem ért):
Az irigy nyelvet ebbe fõzd puhára!

Ajánlás

Jó Herceg, törd át mind e csemegét,
Ha szitád, rostád, zsákod nem elég,
Egy sárga üllepû gatyán, vigyázva,
- De disznó-szarral ízesítsd elébb - 
Az irigy nyelvet ebbe fõzd puhára!

(Mészöly Dezső fordítása)

Egyszer rám jött a vers-olvashatnék, valószínűleg nagyon tetszettek a Villon-versek, amikor párat vettünk irodalom órán, én meg levettem a Villon-kötetet a polcról, és olvastam, és olvastam, és olvastam, és ez lett a kedvencem. Megfogtak a nyelvi bravúrok, ami leginkább Mészöly Dezsőnek köszönhető. Általában szeretem elolvasni eredetiben is a verseket, ami angolul, japánul nem probléma, de franciául sajnos nem tudok - így kénytelen voltam a fordítóra hagyatkozni. De azt viszont nagyon szeretem. 

Ady Endre
Kató a misén

Pompás, fehér Karácsony-éjen
Kidobta a szikrázó hóba,
Kidobta a havas semmibe
Magzatját a papék Katója.

Aztán Kató, a kis cseléd-lyány, 
Szédülve, tántorogva, félve, 
Ahogy illik, elment maga is 
Éjféli, szent, vidám misére.

Kató gazdája, az izmos pap 
S falusi nyája énekelnek: 
'Dicsértessék az egek ura, 
Hogy megszületett az a gyermek,

Az a gyermek, ott Betlehemben.' 
Kató fölsír a papi szóra 
S az a gyermek, a betlehemi, 
Könnyezve tekint le Katóra. 

Sokat gondolkoztam, hogy Adynak melyik versét is hozzam, emellett még a Fekete zongora is esélyes volt, végül az döntött, hogy visszaidéztem, melyik okozott nagyobb meghökkenést, amikor először olvastam. Amikor összeraktam a fejemben, hogy azért fontos, hogy a pap izmos, mert megerőszakolta Katót, és ez egy egész történetet kerekített az elmémben a vers fényében, tátva maradt a szám. 

Erdős Virág
Ezt is elviszem magammal

viszem a régen
kihízott nacim
viszem a kelet-német
származású macim
ezernyi véglet
közül a köztest
viszem a Csokonai
Vitéz Mihály Összest
ott lesz az ágyam
ahova fekszem
elviszem alvókának
egy-két régi ex-em
viszem a barnát
viszem a szőkét
viszem a felhalmozott
kapcsolati tőkét
viszem a tutit
viszem a gagyit
viszem az otthonkában
utcára tett nagyit
megannyi némán
átbliccelt évet
elviszem magammal a
szentendrei HÉV-et
viszem a bölcsit
viszem a temetőt
viszem a csokoládé-
barna bőrű szeretőm
kicsit a nyarat
kicsit a telet
viszem a mindörökké-
Moszkva-Moszkva teret
apuka titkát
anyuka aranyát
elviszem magammal a
Bácskát meg a Baranyát
viszem a Marcsit
viszem a Karcsit
elviszem Kenesétől
Keszthelyig a Balcsit
viszek egy búval
bevetett földet
viszem a pirosat a
fehéret a zöldet
elviszem ezt is
elviszem azt is
viszem a jófiút de
elviszem a faszt is
viszem a bankot
viszem a pálmát
elviszem minden igaz
magyar ember álmát
viszek egy csontig
lelakott testet
viszont az nem kérdés hogy
Buda helyett: Pestet
viszek egy szívet
viszek egy májat
viszek egy kívül-belül
lakhatatlan tájat
naná hogy úgy van
ahogy azt sejted:
viszek egy lassú burján-
zásnak indul sejtet
viszek egy csúnyán
beszopott mesét
viszem a legesleges-
legutolsó esélyt
ki tudja, lesz-e
búcsúzni időm
viszem a Duna-parton
levetetett cipőm
mit bánom úgyis
elviszem lazán
elviszem gond nélkül a
hátamon a hazám
aki ma büntet
az holnap lövet
viszek egy mindig újra
föl-földobott követ

Erdős Virág költészete belőlem mindig kettős érzéseket vált ki. Ha az ember költőkre gondol, akaratlanul is a régmúlt nagy alakjai jutnak eszébe, pedig a modern költők is tudnak nagy port kavarni. Ezt a verset akörül olvastam, hogy először költöztem külföldre. Nem emlékszem pontosan, hogy még nem mentem el, vagy már kint voltam, de arra határozottan emlékszem, hogy megkönnyeztem. Nyilván ennek a versnek erős politikai felhangja van, ettől számomra csak még ütősebb. 

Petőfi Sándor
Pató Pál úr

Mint elátkozott királyfi
Túl az Óperencián,
Él magában falujában
Pató Pál úr mogorván.
Be más lenne itt az élet,
Ha egy ifjú feleség...
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”

Roskadófélben van a ház,
Hámlik le a vakolat,
S a szél egy darab födéllel
Már tudj’ isten hol szalad;
Javítsuk ki, mert maholnap
Pallásról néz be az ég...
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”

Puszta a kert, e helyett a
Szántóföld szépen virít,
Termi bőven a pipacsnak
Mindenféle nemeit.
Mit henyél az a sok béres?
Mit henyélnek az ekék?...
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”

Hát a mente, hát a nadrág,
Ugy megritkult, olyan ó,
Hogy szunyoghálónak is már
Csak szükségből volna jó;
Híni kell csak a szabót, a
Posztó meg van véve rég...
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”

Életét így tengi által;
Bár apái nékie
Mindent oly bőven hagyának,
Soha sincsen semmije.
De ez nem az ő hibája;
Ő magyarnak születék,
S hazájában ősi jelszó:
„Ej, ráérünk arra még!”

Petőfi magyar nép- és korrajza zseniális. És az elképesztő, illetve szomorú is egyben az, hogy még ma is aktuális. Kicsit belül mind Pató Pál urak vagyunk. Bár nem kell elsöpörni az osztrák elnyomást, van helyette más, ami ellen felállhatnánk asztalt verni. Kint van a falamon ez a vers. Is. 

Arany János
Ágnes asszony

Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
„Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol a férjed?
„Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Jön a hajdu: Ágnes asszony,
A tömlöcbe gyere mostan.
„Jaj, galambom, hogy’ mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mély a börtön: egy sugár-szál
Odaférni alig képes;
Egy sugár a börtön napja,
Éje pedig rémtül népes.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Szegény Ágnes naphosszanta
Néz e kis világgal szembe,
Néz merően, - a sugárka
Mind beléfér egy fél szembe.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mert, alighogy félre fordul,
Rémek tánca van körűle;
Ha ez a kis fény nem volna,
Úgy gondolja: megőrűlne.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Ím azonban, időtelve,
Börtönének zárja nyílik:
Ágnes a törvény előtt
Megáll szépen, ahogy illik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Öltözetjét rendbe hozza,
Kendőjére fordít gondot,
Szöghaját is megsimítja
Nehogy azt higgyék: megbomlott.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Hogy belép, a zöld asztalnál
Tisztes őszek űlnek sorra;
Szánalommal néznek ő rá,
Egy se mérges, vagy mogorva.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Fiam, Ágnes, mit miveltél?
Szörnyü a bűn, terhes a vád;
Ki a tettet végrehajtá
Szeretőd ím maga vall rád.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Ő bitón fog veszni holnap,
Ő, ki férjedet megölte;
Holtig vízen és kenyéren
Raboskodva bünhödöl te.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Körültekint Ágnes asszony,
Meggyőződni ép eszérül;
Hallja a hangot, érti a szót,
S míg azt érti: „meg nem őrül.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

De amit férjéről mondtak
A szó oly visszásan tetszik;
Az világos csak, hogy őt
Haza többé nem eresztik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Nosza sírni, kezd zokogni,
Sűrü záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vizgyöngy hattyu tollán.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Méltóságos nagy uraim!
Nézzen Istent kegyelmetek:
Sürgetős munkám van otthon,
Fogva én itt nem űlhetek.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Mocsok esett lepedőmön,
Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!”
Oh! irgalom atyja ne hagyj el.

Összenéz a bölcs törvényszék
Hallatára ily panasznak.
Csendesség van. Hallgat a száj,
Csupán a szemek szavaznak.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

„Eredj haza, szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled;
Eredj haza, Isten adjon
Erőt ahhoz és kegyelmet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét újra mossa;
Fehér leplét, tiszta leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el

Mert hiában tiszta a gyolcs,
Benne többé semmi vérjel:
Ágnes azt még egyre látja
S épen úgy, mint akkor éjjel.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Virradattól késő estig
Áll a vízben, széke mellett:
Hab zilálja rezgő árnyát,
Haja fürtét kósza szellet.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Holdvilágos éjjelenkint,
Mikor a víz fodra csillog,
Maradozó csattanással,
Fehér sulyka messze villog.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

És ez így megy évrül-évre,
Télen-nyáron, szünet nélkül;
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Őszbe fordul a zilált haj,
Már nem holló, nem is ében;
Torz-alakú ránc verődik
Szanaszét a síma képen.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa -
Fehér leple foszlányait
A szilaj hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Aki olvasott már Aranyt [és ki ne tette volna, legalább a Toldit], pontosan tudja, és érzi, hogy ez az ember valami más volt. Olyan könnyen olvasható, dallamos nyelvezete van, és a nyelvi bravúrjain túl a csavaros, néha magából kifordult, pofonszerű fordulatok tényével is meg kell ajándékozni ezt a géniuszt. 

Kiss József
Simon Judit balladája

Simon zsidóéknál minden esztendőbe'
Kis deszkakoporsót tesznek le a földbe,
Kis deszkakoporsó - alig-alig rőfnyi,
Szegény kicsi féreg, nem tudott megnőni!

Simon Judit haja kincs-arannyal ér fel,
Sírva simogatja mind a két kezével.
Ráfogja az ollót - jaj be nagy kár érte!
Nagy titokban úgy megy a szent pap elébe.

»Hét országra híres szép hajam lenyírtam,
Hét országra híres szépségem elsírtam,
Te szent pap, te szent pap! mondd meg azt az egyet:
- Hát én már gyermeket föl se nevelhessek?«

Fölpillant a szent pap a vén bibliából,
Összeroskad Judit egy nagy vád sulyától:
»Kellene most, kéne? Volt idő, nem kellett:
Legelső gyermeked, Judit, hova tetted?«

Fehérebb a hónál Judit asszony képe,
Eltemeti képét rózsás tenyerébe,
Sugva ejti a szót, fuldokolva, törten:
»Gyilkos két kezemmel enmagam megöltem.
Apja, ki megejtett, cserbe hagyott rútul,
Szegény gyönge kislány - reszkettem a csúftúl...
Vajúdó lázas éj - jó volt temetkezni.
Jobb volna most nékem a föld alatt lenni!«

Forgatja a szent pap szent könyveit rendre,
Lássa, melyik milyen bűnhödést szab erre?
»Kelj fel Judit, kelj fel! Vesd le gyászruhádat,
A te nagy bűnödre mind kevés e bánat.
Más itt a megváltás - iszonyú az ára!
Van-e erőd, Judit, egy nagy fogadásra?
Gyilkos a te ajkad, ha ártatlant csókol:
Eltiltalak téged az anyai csóktól!
Epedj el, sorvadj el, légy mondhatlan árva:
Gyermeked násznapján, akkor légy megváltva.«

Simon zsidóéknál fényes minden ablak,
Lakzinak beváló keresztelőt csapnak
Simon zsidó rágyújt egy régi zsoltárra,
Könnyben ázik Judit halovány orcája,
Kicsike magzatját százszor ölbe kapja,
Eleped egy csókért s mégsem csókolhatja.

Simon zsidóéknál jaj csöndesen vannak,
Sűrűn beaggatva valamennyi ablak.
Judit asszony kezét töri sírva-ríva:
»Jaj, ha ennek is még halál van megírva!«

»Tüzel a homlokom, lelkem anyám, úgy ég -
Ha te megcsókolnál, mindjárt meggyógyulnék!«
»Csitt, kicsikém csitt! csitt! Húnyd be pici szemed.
- Istenem teremtőm! Ne hagyj el engemet!«
»Kipattogzott szácskám, édes anyám lelkem,
Ugy-e, ugy-e azért nem csókolsz te engem?«

Simon zsidó képe elfakul, elkékül:
»Gonosz vagy te Judit, májastul, veséstül.
Mondta már azt más is - egyebet is, mást is -
Oly igaz az egyik, mint igaz a másik:
Aki rossz anyának, rossz az feleségnek,
Gyermekem úgy éljen, mint elűzlek téged!« -

Múlik az esztendő, fogy is, meg megújul,
Simon zsidóéknál vigan vannak újbul.
Udvaron menyezet, násznép násznép hátán,
Simon zsidó lányát elveszi a Náthán.

Szegény koldus asszony, távoli sarokba',
Lökdösik hol balra, lökdösik hol jobbra,
Reménykedik, küzköd, átront a korláton:
»Azt a szép menyasszonyt jaj, hadd én is látom!«
Most hozzák... esküszik... a pap imádkoztat:
»Én édes véreim, még csak egy tapodtat!
Gyermekem! leányom!...« Odaborul rája,
Hülő ajkát nyomja égő ajakára
- Ez a Simon Judit szomorú nótája.

Kiss József költészetéről, őszinte leszek, nem tudok semmit. Nem tanítják az irodalom tanárok, nem tartalmazzák a tankönyvek, ezt a verset anyukám szavalta el nekem nagyon régen, és hasonlóan Arany és Ady költészetéhez, a nyelvi bravúrok helyett sokkal inkább a történet rázott meg, különös tekintettel a végkifejletre. 

Matsuo Basho:
Meglepetés

Ó, az öreg tó! 
Egy béka ugrott belé – 
megcsobbant a víz.

(Kányádi Sándor fordítása)

Beraktam egy haiku-t is, lévén, mégis csak japán szakos voltam egykoron. Sok fordításból választhattam volna, nekem Kányádi Sándoré a kedvencem. A haiku-k jellemvonása, hogy alig három sorosak, rövidek, tömörek, és általában egy csattanóval, váratlan fordulattal zárulnak. A műfaj egyik legnagyobb alakja Matsuo Basho, aki több száz haiku-val büszkélkedhet. 

~°oOo°~

Remélem, élveztétek ezt a kis kitekintőt, valamit, ami eltér kicsit a megszokottól, és azt is remélem, hogy találtatok magatoknak pár új verset, megközelítést, és egy kicsit engem is jobban átláttok, megértetek annak fényében, hogy milyen verseket is szeretek. Mára így is túlteljesítettem a rátát, szóval búcsút is intek nektek. Legközelebb valószínűleg az angol televízió legjavával, kedvenc tévéműsoraimmal érkezem.

A következő teadélutánunkig állandóan gondol rád barátnéd: