Év vége van, tudjátok, ez mit jelent. Bizony. Közeleg az Oscar célegyenes, egyre több olyan film jön ki, melynek nem titkolt szándéka elnyerni, vagy a díj közelébe férkőzni. Az elmúlt napokban kétszer is voltam moziban, és két csodálatos filmet is sikerült a szívembe zárnom. Filmekről egyébként nem szeretek kritikát mondani, mert akik a vászonra kerülnek, legyenek azon színészek, zenék, rendezés, az már több rostán is átment, és azokra valami felsőbb, hozzáértőbb bizottság kimondta az áment, szóval azokban a filmekben általában nem sok kritizálni való van. Van, természetesen nem tökéletesek, de épp ettől vélemény a vélemény, és nem kritika. Innen rá is kanyarodnék a mai témánkra, ugyais valahogy mindkét filmnek köze van a másság elfogadásához. Az egyik film, amit láttunk, a Wonder, magyar fordításban Az igazi csoda címet kapta. A film igaz történéseken alapul, ettől még eget rengetőbb. Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy csak azért, mert az arcod nem tökéletes, de legalább is eltér a normális standardtól, milyen nehéz is beilleszkedni a közösségbe, különösen egy 10 éves kisfiúnak. A gyerekek ebben a korban különösen kegyetlenek tudnak lenni. Aztán a főszereplő persze bebizonyítja mindenkinek, hogy ő okos és jó ember, és ne a borító alapján ítéld meg a könyvet, meg a többi. Elsősorban erről szól. Meg az én szívemnek még sok húrját megpendítette ez a film. Ha bántottak már az iskolában valami miatt, amiről nem tehetsz; ha volt már öreg háziállatod, akit elvittél állatorvoshoz, de nélküle jöttél haza; ha volt már szerető nagymamád vagy nagypapád, aki már nincs veled; ha szakadt már meg egyszerre teljesen érthető és érthetetlen okoból hosszú barátságod, és még sorolhatnám. Tetszett, hogy teljesen banális kis tanulsága van a történetnek, mégsem tolta az arcomba, hogy tessék, látod?! Nekem értékeim vannak! Ez a film sok szempontból érték anélkül is, hogy lobogtatná az orrod előtt. Kutya egy meló azért egy ekkora főszerep egy ilyen kicsi fiúnak! Arról nem is beszélve, hogy a maszkmester csodát művelt a film alatt. Akinek van kedve, keressen rá kíváncsiságból a főszereplőre, bájos, sőt, jóvágású fiatalember az úr! 

A másik film, amiről szót szeretnék még ejteni, az a Greatest Showman. Aki szereti a musical-eket, a grandiőz látványvilágot, és Hugh Jackman-t [aki egyébként számomra isteni sármos, fantasztikusan énekel és zseniálisan táncol], annak kötelező. A történet egy álmodozó férfiról szól, aki mindennél jobban vágyik a sikerre, az emberek elismerésére, ezért kitalálja, hogy cirkuszába összegyűjti a legkülönfélébb szerzeteket, albínókat, szakállas nőt, óriást, 300 kilós embert, törpenövésű fiatalt, és egyebeket, hogy polgárpukkasztás közben családdá kovácsolja ezeket a társadalomból, sőt, gyakran a saját családjaikból is kirekesztett figurákat. A film elsősorban nem rájuk koncentrál, de szerves részei annak, míg a gyűlöletük és a megalázásuk is. Olyan sebeket hordanak, amitől csak szebben virágoznak, amikor végre felvállalják a különcségüket, és tényleg elhiszik - ettől vagyok én én. Egyébként a stáb olyan személyeket is felsorakoztat még, mint Zac Efron, Zendaya, és Paul Sparks. Nem tökéletes. Egyáltalán nem. Például nem értek egyet azzal, hogy Barnum hagyta leáldozni Lind csillagát, és valahol azt is nehezen fogadtam el, hogy utána csak úgy kiszáll, mikor ő is pontosan tudja, hogy ez szíve minden vágya, ugyanakkor tisztelem, hogy előre vette a családját és a gyermekeit. 
Szóval, erre utaltam, amikor feljebb azt írtam, hogy mindkét film valahogy szól a megbélyegző, megalázó bántalmazásról. És hogy miért lett most ez a téma hirtelen olyan fontos? Eddig is szívügyem volt ugyan, de most újra bejött az ajtómon. 13 éves öcsikémet vegzálják az iskolájában, már hónapok óta, ő pedig soha egy szót sem szólt róla. A szüleim nem értik, miért nem. Nem értik, hogy ez valami, ami a mi harcunk. A mi szégyenünk. Hogy is volnánk képesek azok elé állni, akik a legjobban szeretnek bennünket, és összetörni a szívük azzal, hogy az, amiért te pont szeretsz, azt mindenki más gyűlöli? Az áldozat ezekben a sötét és nehéz napokban, hetekben hajlamos elfelejteni, hogy ettől még van, aki szereti. Őszintén remélem, hogy egyik olvasóm sem ment keresztül iskolai, munkahelyi, vagy egyébb bántalmazáson, de csak azért, mert viselünk valamit, amiről nem tehetünk, az még a részünk, és akkor leszünk igazán boldogok, ha megtanuljuk mindezt elfogadni. Öleld magadhoz azt, ami egyedivé tesz, amitől te Te vagy, a többiek meg puffogjanak, morogjanak, Te semmiképp ne add fel azt, ami egyedivé tesz, mert egy nap jön valaki, aki épp azt fogja megszeretni benned, és hiányolni, ha nem lesz ott. A szépség nem attól szépség, hogy patika tökéletes a súlyod, vagy elfogadható színű a hajad, hogy viselsz-e szemüveget, vagy sebhelyes az arcod. A szépség abból fakad, hogy jó ember vagy, tisztán szeretsz, segítséget nyújtasz, amikor a legnagyobb szükség van rá, és mégsem kérsz semmit cserébe. 

Ezt a dalt pedig küldöm mindenkinek. Annak, akit bántanak, és nem tudja, honnan merítsen erőt. Annak, aki másokat bánt, és esetleg venné a merészséget, hogy bepillantson az érme másik oldala mögé is. Eredetileg szerintem mindenki tudja, egy Ke$ha szám, de a The Greatest Showman stábja a saját szárnyai alá vette. Szinte sajnálom, hogy amikor én tinédzser voltam, és megéltem a saját "én a világ ellen" napjaimat, ez a szám még nem létezett. Utólag hallgatva, visszaemlékezve bizonyos dolgokra is könnyek szöknek a szemembe. Mindenképp hallgassátok meg.  

A következő találkozásunkig pedig, mint mindig, ölel öreg barátnéd: