Előre is elnézést kérek mindenkitől, ezt a regényt még angolul olvastam [többször is], és gondjaim adódtak a cím magyarosításával :D Ha közérthetővé akarnám tenni, úgy fordítanám: "U.I.: Hosszabb levél később", de ha valaki fizetne érte, hogy az én címem kerüljön a borítóra, ülnék még rajta pár napot :D Paula Danzinger és Ann M. Martin [1998] episztoláris regénye két 12 éves lány , Tara [aláírás: Tara*Starr] és Elizabeth egy évet felölelő levelezéséről szól. Mint megtudtam, van folytatása, de én azt még nem olvastam, sajnos. 
Tara és Elizabeth, különbözőségeik ellenére legjobb barátok. Tara cserfes, aktív, nyitott, imád írni, Elizabeth viszont zárkózottabb, félénk és inkább a költészetet szereti. Emellett ráadásul el kell boldogulnia édesapjával is, aki érzelmi zsarolással tartja sakkban a lányát. Tara egyszer csak Ohioba költözik, így az Elizabeth-tel való barátságukat kénytelenek levél formájában folytatni, ugyanis Elizabeth apukája nem szívleli sem Tara-t, sem Tara szüleit, döntését pedig azzal indokolja, hogy a telefon költséges.  A lányok élete sajnos nem marad ugyanolyan. Tara-nak meg kell birkóznia a költözéssel, az édesanyja terhességével, és új barátok szerzésével, míg Elizabeth családja darabokra látszik hullani. Tara új legjobb barátságot köt egy Hannah nevű lánnyal, akit Tara humorizálva Pal Indrom-nak nevez, mert a neve visszafelé olvasva is ugyanaz [palindrom]. Ez a nick annyira népszerű lesz, hogy lassan mindenki Pal-nek szólítja Hannah-t. Tara még járni is kezd egy Alex nevű fiúval, aki megcsókolja őt. Elizabeth apja megrémíti a lányt, és az egész családot, amikor elkezd későn hazajárni a munkából, inni kezd, és miután elveszti az állását, külföldre utazik a bankkártyájával, amit teljesen kiürít. Tara eközben klubbokba jelentkezik, új barátságokat köt, és aktívan éli a napjait, Elizabeth pedig kénytelen egy panellakásba költözni a családjával a pénzhiányból, csak azért, hogy az apjuk elhagyja őket.  

[forrás]

Na, most, hogy így random lefordítottam egy Wikipedia cikket, eljtenék pár szót arról, hogy miért is ezt a könyvet hoztam nektek. Talán a legerősebb érv mellette az volt, hogy azelőtt sosem olvastam olyan könyvet, ahol abból áll a könyv, hogy egy levél, még egy levél, válaszlevél, arra válasz levél. Formabontó volt, újat mutatott. Egészen abszurd emlékeim vannak erről a könyvről, például valamilyen okból emlékszem rá, hogy Tara szüleit Tara Luke és Barb-ként emlegeti, ami egy tiniszerelem volt a szülők közt, és Barb teherbe esett Tara-val, és iszonyatosan fiatalok, talán 18 évesek voltak, amikor szülő vált belőlük, és pici korától arra kérték a lányukat, hogy Luke és Barb-ként hívja őket. Egy-két levelet ők is belecsempésznek a regénybe, egyébként. Arra is emlékszem, hogy mielőtt Elizabeth apja ott hagyja őket, elhalmozza a családot mindenféle drága ajándékkal, hogy leplezze a tényt, elvesztette az állását. Elizabeth pl. gyöngyfülbevalót kap, az anyja azt hiszem, gyémántot. Volt egy pontja a két lány levelezésének, amikor Tara azt javasolja Elizabeth-nek, hogy ő is vegyen fel egy nick-et, és az Eliza*beth-et javasolja. Elizabeth egy darabig viseli, aztán elhagyja a csillagot, arra hivatkozva, hogy az Tara védjegye. A regény azzal ér véget, hogy az utolsó két levélből kiderül, hamarosan találkozni fognak egymással. 
Nem ez életem legeseménydúsabb, legizgalmasabb, legnyomósabb, vagy legnehezebb regénye, de tinédzserként annyira szerettem, hogy kétszer-háromszor is elolvastam. Bele tudtam képzelni magam a lányok helyzetébe, ugyanis akkoriban én is leveleztem egy barátnőmmel, és átéreztem, milyen nehéz is úgy barátnak maradni, hogy közben akár a visszájára is fordulhat az életed. 
Mára ezzel az apró csemegével készültem nektek, a következő bejegyzésemben arról írok nektek, hogy én személy szerint mikor, miért és hogyan blogolok. 

A következő szeánszunkig forrón ölel barátnéd: