|
Yuri
Faye 2017.12.20. 11:22
 Felüvöltött.
A szobát beláthatatlan félhomály borította, éppen csak sejtetett néhány körvonalat.
Mellkasa fel-le járt, a bőrén gyöngyözött a szenvedés, és ahogy fejét hátravetette, bele a párnába, megfeszültek az izmok a nyakán - arcán lévők összetorzultak. Haja összetapadt a verejtékétől, teljesen kiismerhetetlen formákat öltött.
Olyan szaporán vette az orrán a levegőt, ahogy csak bírta, de a tüdeje betarthatatlan tempót diktált. Éppen pihent. Kipihente az előző néhány másodpercet, mielőtt újra rávette magát.
Visszaszívta a levegőt.
Összeszorította a szemeit.
Üvöltött.
Úgy, ahogy eddig nem.
Vér öntötte el az ágyat, a lepedőt, a takarót, és egy új, eddig még ismeretlen hang töltötte be a teret.
Ő csak fáradtan beleborult a párnájába, és zihálva a plafont kezdte el bámulni. Csak akkor nyitotta szét a térdeit és bámult a vérben fetrengő zokogó kupacra, amikor rájött, már nincs akkora hasa, hogy ne lásson el az ágy végébe gond nélkül.
Maradék erejével elrendezte magát, felöltözött, és egy kád vizet engedett.
A kisgyereket csak úgy, mosdatlanul vette kézbe, és vitte a kádhoz. Anélkül, hogy a szeme rebbent volna, beletette a krokodikkönnyeket potyogtató kislányt (időközben meggyőződött róla) a vízbe, és finoman a nyakára fonta az ujjait. A kislány akkor hagyta abba a sírást, amikor megérezte az első emberi érintést. Ettől ki is pattantak a szemei, és a lány legnagyobb meglepetésére ugyanolyan élénk, szinte villogó rózsaszín szempár bámult vissza rá.
Pedig ő azt hitte, az újszülöttek szeme mindig kék.
Ettől olyannyira megilletődött, hogy el is engedte a nyakát, és csak bámult rá.
- Mi legyen veled, mi?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Felüvöltött.
